Quote (Cpt_Ghost @ 27 May 2019 17:54)
mondjuk a dk-val kevésbé ciki összefogni mint a jobbikkal tbh
Jaaa, hát emberek szemét kilőni, tök rendben van, meg demokratikus! Lovasrohamot rendelni ellenük? Hagyományörzés! Anno Dózsa Györgyéket is hasonló módon kergették szét! Büdös jobbágyok elégedetlenkednek, ahelyett hogy örülnének hogy végre hallották az igazságot, hogy "hazudtak nekik reggel délben meg este", meg "nem csináltak semmit 4 évig" a lopáson kívül ebben a "kurva országban".
Igazad van! Gyurcsány és a DK, értve ezzel az MSZPt is, 12évig rabolták szét az országot, majdnem olyan intenzitással mint most fideszék, csak nem olyan központosítással, meg a kormányzáshoz se értettek, úgyhogy szó szerint az államcsőd szélén álltunk. És akkor a szocializmus bűneit még fel sem hoztam, amiből ezek egy az egyben hozták át a politikai pozícióikat! Málenkij robot is teljesen jogszerű volt, igaz? És a többibe ne is menjünk bele.
Igazad van! A DKval meg az MSZPvel kevésbé ciki összefogni mint a Jobbikkal, akiknek olyan emberiség ellenes bűneik voltak mint a népirtás (Ja, nem az is az MSZP volt) de pl használták azt a rendőrségi szakszót hogy: "CIGÁNYBŰNÖZÉS" úúúh! Voltak náci érzelmű tagjaik? Voltak, de azok szépen ki is koptak 2010 után folyamatosan, vagy kibaszták őket, mint pl utoljára novákot meg torockait. Voltak ostoba ötleteik ami eleve szar volt, vagy legalább félre lehetett magyarázni? Voltak, de el is elengedték. De azoknak a többsége is csak szándékosan félre lett magyarázva aztán szétkürtölve a habonypropagandagépezetben...
Érvelhetsz azzal hogy kormányon ezeket meg is csinálták volna, de ez nem valódi érv. A "Gondolatbűn" nem egyenértékű a "Tettbűnnel" vagy ha szerinted igen, akkor nem vagy jobb mint az 1984 Nagy Testvére. Végül is, ha elég közelről nézed a bolhát, akkor tényleg nagyobb az elefántnál! XD A történelemben nincs "Ha" és senki sem tudhatja hogy mit csináltak volna kormányon, még ők maguk sem. Terveik voltak, hogy "Elszámoltatás" meg stb, ezt el is hiszem nekik mert nem voltak közös bulik amikbe ők is belebuknának.
Néha értelmesnek tartalak, aztán meg benyögsz egy ekkora baromságot...