Quote (RiNGiSpiLeR @ 25 Oct 2018 18:54)
Azt az egy dolgot igazából nem értem, hogy mi vezetett ahhoz, hogy ilyen, hazug és butító médiát építsen a kormány.
Az tiszta, hogy a kormány foggal körömmel ragaszkodik a vezetés megtartásához, de nézzük, hogy eddig mit "érték el":
- Az ellenzéket kicsinálták;
- Beágyazottságuk a társadalom minden rétegében elvitathatatlan;
- A vidéki szavazókat gyakorlatilag magukénak tudhatják;
- A médiumokat vagy beszántották vagy felvásárolták (1-2 kivételtől eltekintve);
- 2/3-addal kormányoznak, ami de facto a teljhatalmat jelenti;
Ebből kiindulva szó szerint azt csinálhatnának az országgal, amit csak akarnak. Most lehetne csak igazán építkezni (nem stadiont), most lehetne az oktatást és az egészségügyet rendbe tenni, a gazdaságot fellendíteni és végre erősen és egységben Nyugat-Európához felzárkózni. Most meg lehetne csinálni.
Abszolút vezetés mellett ilyen lehetősége lehet 50 évig nem lesz egyetlen kormánynak sem és ezt puskázzák most el az oktatás tudatos rombolásával, a média megtévesztésre és uszításra használásával és a töménytelen európai és hazai pénz elsíbolásával.
Számomra felfoghatatlan.
Tl;dr: Csalódott és szomorú vagyok az otthoni helyzet miatt.
Ha rövid és tömör akarok lenni, akkor az hogy megbuktattuk az első orbán kormányt. Kicsinyes bosszúnak indult, egy kis leckéztetésnek a kormányzás előtt, aztán beleragadt és mivel látja hogy a sok birka ezt hogy zabálja, hát ezt tolja azóta is, mindig egy kicsit tovább tolva a butítást a propagandát a népnek és a diktatúra felé az egész országot.
Lehetett az első orbán kormányra is sok rosszat mondani, mert még ők is elég kezdők voltak, de látszott a tenni akarás, a szakértőkkel egyeztetés stb. Persze loptak már akkor is kicsiben, meg előtte is, azért sem lehetett kitakarítani a komcsiktól meg az ügynököktől a parlamentet mert a közös bulik miatt buktak volna ők is. De a mai állapot tükrében aprópénznek tűnik, és akár szemet is lehetne felette hunyni.
Amikor először kaptak kétharmadot még aznap megmondtam hogy "Na ez most vagy kurvajó lesz, vagy kurvaszar" ...igazam lett. Annak azért örülök hogy akkor sem szavaztam rájuk, bár engem is eléggé elkapott hogy a szocikat le kell váltani bármi áron. Mostmár abszolút nem érdekli az ország, a saját hatalma és a vagyona érdekli csak, és már a látszatra is egyre kevésbé ad.
Az hogy mikor fog belebukni, csak idő kérdése. Lehet csak 10 év múlva, lehet hogy holnap. Egyszercsak majd előkerül valami gusztustalan ami begyújtja azt ami most csak izzik. Próbálják majd kimagyarázni hogy "hanggenerátor" meg "Soros" de akkor már késő lesz. Akkor kellesz egy hiteles figurának az egész élére állnia és el lehet söpörni az egész szemétdombot amit összehordtak 30 év alatt. Ez volt a baj 2006ban. Nem akart, és nem is tudott az élére állni sem személy sem szervezet a tömeg pedig megkereste a legerősebbet aki leválthatja a szocikat és beállt mögé.