Quote (putincykavodka @ Jan 3 2014 06:05pm)
Azt is jol kiszamoltad, hogy az az egy dollar a 4 fos csalad napi kajapenze
tudom, hogy antiszocialis fogyatekos vagy, ezert nehez felfogni hasonlo szofordulatokat, illetve azokat a helyen kezelni, ezert tessek, tanuld csak meg, hatha kesobb esetleg tudod te is alkalmazni:
túlzás, hiperbola <gör. hyperbola ’túlzás’>
a stílus szemléletességét, a tartalom erősítését szolgáló alakzat, amely a költői hatást szinte végletekig fokozza: tárgyát a valóságostól szembetűnően eltérőnek (nagyobbnak vagy kisebbnek) mutatja be. A túlzás általános emberi vonás, különösen érzelmileg telített lelkiállapot (szeretet, szerelem, gúny, gyűlölet stb.) kifejezésére, hősies kalandok ismertetésére alkalmazzák. Ily esetekben is lenne ugyan a valóságot hívebben kifejező eszköz. de a hatás kedvéért túlzással élnek. Két ellentétes jelentésű formája egy tőről fakad és hatásuk is azonos, ezek: 1. a nagyítás és 2. a kicsinyítés; mindkettőt használhatják komoly vagy tréfás értelemben. Xem mindig választható el a szintén kétféle → fokozástól; kötött formában felöltheti a gondolatritmus alakját. A túlzás régtől fogva ismert irodalomban és népköltészetben egyaránt, talán ez utóbbi él vele gyakrabban; valamennyi műfajában megtalálható. – 1. A lírai nagyítás elsősorban a szerelem, a bánat és a gyűlölet kifejezésére szolgál. A szerelem nagyságát pl. természetből vett lehetetlen feladat elvégzésével érzékeltetik (– Azt a hegyet a zsebkendőmnek a négy sarkában is elhordom: – Tenger sűrű habját kanállal kimerném!...), esetleg a honvágy erejét fejezik ki vele (– Ha az erdőt levághatnám, Szép hazámat megláthatnám ...); ritkábban tréfás → párosítókban is előfordulhat (– Széles a Duna, Keskeny a partja...). A → keservesek, → bujdosóénekek és olykor a → katonadalok is a természetbe vetítik ki a lírai hősök felnagyított bánatát (– Azért zöldelltek ki arra a fák, Bús könnyeim sokat megáztatták; – Sír az út előttem, Bánkódik az ösven). A bánat nagyságát térbeli kiterjedésében (– Annyi bánat a szívemen, Kétrét hajlott az egeken; – Az én búmnak nincs határa, Belehalok nemsokára), időbeli tartamában (– A csendes folyóvíz télen megaluszik, De az én bánatom soha meg nem nyugszik; – Bú ebédünk, bú vacsoránk. Szerencsétlen minden óránk) túlozzák el; hasonlóval → átokdalokban és népballadák átokformuláiban is találkozunk (– Tizenhárom esztendeig Nyomjad az ágyad fenekit!...); az öröm kifejezésére azonban csak ritkán használják fel (– Egy országot adnék oda cserébe, Ha megjönnél holnapután estére!). Mindezek a → hasonlat formáját is felölthetik (– A nagy útnak mennyi porja. Bús szívemnek annyi búja: A nagy útnak mennyi köve, Szemeimnek annyi könnye). E lírai túlzások között olykor több évszázados, nemzetközi közhelyek is fennmaradtak (– Fán amennyi levél, mind papíros volna, Bánatom leírni annak is sok volna; – Mikor a két édes szüv egymástól megválik, Még az édes méz is keserűvé válik ...); esetenként irodalmi eredetű képek kerültek be (– Asztalos, készíts koporsót: Egy egész ezrednek valót!...). E minőségi jellegű lírai túlzások egy része képátvitelen, a dolgok átértelmezésén alapszik (– Az én poharamat bánattal töltötték. Gyászos asztalomat búval terítették; – Ez az utca bánat-utca, Bánat-kővel van kirakva); → tréfás dalokban ezek a képtelenségek halmozását és a felfordult világ képzetkörét érintik, míg az átokformulákban teljes realitással szerepelhetnek (– Zsebbe késed kiforduljon, Az is a szívednek álljon! – Mosdóvized vérré váljon, Törülköződ lángot hányjon! ...). Lírai dalokban viszonylag kevés mennyiségi túlzás fordul elő, kisebb részük komoly (– Megszabadult száz haláltól, Hazavisz az útja...), többségük tréfás vagy gúnydalokban található, főként az újkori → panaszdalok ismerik (– Kijött a „jó” ebéd: Tizenkét szál metélt ...). – A balladai túlzás a műfaj jellegéből következően, részben lírai, részben epikai vonatkozású. Régi stílusú balladákban (– Csináltatok neked olyan csudatornyot, kinek magassága az eget fölérje; Görög Ilona), valamint újkori → betyárballadákban (– Ezer betyár a pajtásom; – Ki is állok huszonnégy zsandárnak...) a mennyiségi típus dominál, melyet nem mindig lehet elválasztani a fokozástól (– Egy elémentébe gyalogösvényt vága. És visszajöttébe szekérutat nyita; Kerekes Izsák). Előfordul ellentéten alapuló túlzás (– Molnár Anna hamarjába Mind eperszembe aprítja ...), továbbá hasonlat (– Mennyi szőre szála, Annyi csillag rajta...) és megjelenítés (– A mennyei harang húzatlan szólalék. A mennyei ajtó nyitatlan megnyílék; Júlia szép leány). A minőségi jellegű túlzás emberközpontú (– Mikor fésüli a fejünk, Sarkunkon foly piros vérünk; Három árva). – A mesei túlzások egy része formulává vált (– Hétszerte szebb lett, mint volt; – Olyan szép volt, hogy a napra lehetett nézni, de rá nem). Egyébként a hősies kalandmesékben a mennyiségi nagyítás van előtérben (– Énrám száz juhász százat üt, a száz kutya meg százat harap belém, de az aranyszőrű bárány mégis tehozzád jön!). Emellett gyakori az időtartam (– Földobta annyira, hogy két napig várták, míg leesett), a távolság (– Olyan messze van a széle, mint a világ vége), a nagyság (– Akkora orra van, hogy majd a térdét veri), a gyorsaság (– Olyan gyorsasággal járt, mint a villám) és az erő (– Úgy kirántotta a földből / / a fát / /, mint a sárgarépát) túlzással való érzékeltetése. Olykor a jelenségek szokatlan kapcsolásával érik el ugyanezt a hatást (– Úgy csattogtatja / / a vadkan / / a nagy agyarait, hogy még a szikrát is hányja!). A tréfás nagyítást szinte halmozzák a különféle háryádák, obsitos és hazudós mesék, továbbá a trufák, valamint a mesei záróformulák egy része. A nagymondások bekerültek a vőfélyrigmusokba is. – 2. Kicsinyítő túlzás jóval kevesebb van, s nem is annyira becéző, mint inkább tréfás jellegűek. Egyébként több műfajban is megtalálhatók, többnyire mennyiségi típusúak, elvétve akad minőségi jellegű. Olykor nehezen választhatók el az ellentétes fokozásoktól. Viszonylag gyakoriak a keservesekben (– Élek, élek, minek élek, Ha egy madártól is félek? Ha egy madárka felrepül, Bennem a vér meghidegül; – A fűszál is felállott ellenem...), továbbá újkori panaszdalokban (– Egy szem csusza, kettő van a számomra; – Mert már rég meguntam a gazdám konyháját: Körme között hozott pirinyó túróját...). A balladai kicsinyítés ritka, általában lírai jellegű (– Már hét esztendeje, Hogy mű fogván estünk Császár tömlőcébe két gerezd szőllőért...). Jóval gyakrabban él vele a mese; kedvelt a mennyiségi (– Az ember egy arasz, a szakáll hét öl ...), kevésbé a minőségi forma (– A király lánya is szép volt, de még csak halvány ibolya se lehetett volna mellette). – Irod. Szathmári István: A magyar stilisztika útja (Bp., 1961).
Quote (Taszilo.^ @ Jan 3 2014 06:10pm)
nocsak ki beszel :lel:
te mit is dolgozol?
egyetemre jarok, az egzisztenciamat a szuleim tartjak fent, szorakozasra pedig kisebb mellekesekbol keresek penzt, ilyen volt peldaul a milliomos nyeremenyem, vagy egy csomo olyan dolog amiert innen kibannolhatnanak
This post was edited by jarabekg on Jan 3 2014 11:14am