Egy igen fékezhetetlen természetű barátom már régóta járt egy aranyos lánnyal, aki még nem mutatta őt be a szülőknek. Pedig már nagyon kíváncsi volt az ősökre. Azt tudta, hogy a papa lelkész, de szerette volna megstírölni a mamit, már csak hogy lássa, mi lesz a lányból. Úgy tűnt, a barátnője nem lelkesedik az ötletért, és mindent elkövet, hogy a találkozó ne jöjjön létre. Feltehetőleg megvolt rá az oka.
Egyik nap aztán mondta a fiúnak, hogy ugorjanak fel a szülei lakására, mert meg akar keresni valamit a volt iskolás cuccai között. Remek, gondolta a srác, de nagyot csalódott, mert kiderült, a lány úgy rendezte, hogy a szülők ne legyenek otthon. Felmentek a lányszobába, és nekiálltak keresgélni a régi holmik között. Szó szót követett, tett tettet - hamarosan megszabadultak ruháiktól, és vad, szenvedélyes szeretkezésbe fogtak a füzetek, tankönyvek és tolltartók között. Utána elszunyókáltak.
Körülbelül egy óra múlva ébredt a fiú egyedül. Nem öltözött fel, hanem úgy ahogy volt, barátnője keresésére indult. Lement az emeletről, és hallotta, hogy a másik a nappaliban hallgatja a rádiót. Az ajtó félig nyitva volt, gondolta megvicceli a lányt. Hüvelyk- és mutató ujja közé fogta szép, méretes szerszámát, és belengette az ajtó mögül. Közben magas fejhangon sivította:
- Fiigyelem! Figyelem!
Nem történt semmi, úgyhogy megismételte a mutatványt. Egyre gyanúsabb lett neki a csend. Bedugta a fejét a nappaliba. Odabenn épp teáztak. A levegő meg volt fagyva. Szegény vérvörös barátnője a meglepett lelkész papa és a mama között ült.
Egy ismerősöm főnökének egyszer bedöglött a hűtője. Mivel korábban ért haza, mint felesége, kihívta a szerelőt, aki nyomban neki is látott a munkának. A férfi ezalatt felment zuhanyozni. Megérkezett közben az asszony is, aki csak annyit látott, hogy a hűtőből ingerlően kidudorodik egy férfi fenék. Mivel nem sejthette, hogy nem férje kutakodik a frigóban, pajkosan alányúlt. A szerelő erre úgy megijedt, hogy felkapta a fejét, beleverte egy kiálló részbe, és menten összeesett. A rémült házaspár kihívta a mentőket. Ám ahogy az ápolók vitték lefelé a lépcsőn az eszméletlen férfit, az asszony elmesélte a történteket. Az egyik ápoló ezen úgy elkezdett röhögni, hogy kiesett a kezéből a hordágy, és az éppen éledező férfit legurították a lépcsőn. A szerelő ily módon a lábát is eltörte.
Egy továbbfejlesztett legenda-verzióban még a mentőautó sofőrének is elmondják az esetet, aki...
Egy kollegám mesélte, hogy főiskolás korában kerengett egy történet egy diákról az egyetemen, aki az istennek se tudta befűzni a lányt, akire nagyon fájt volna a foga. A fiú csábítási trükkjei sorra csődöt mondtak, amikor egy részeg estén néhány barátja azt javasolta neki: ha minden kötél szakad, próbálja ki a Spanish Fly nevű afrodiziákumot, azaz búgatóport. Az egyetemista elvitte a leendő áldozatot egy autósmoziba, ahol sikerült az italába csempészni a vágykeltő szert. Csakhogy telt-múlt az idő, közeledett a film vége, de a por nem akart hatni. Ekkor a fickó csalódottan távozott a WC-be. Visszatértekor földig esett az álla, mert az addig oly szende leányzó magáról megfeledkezve ráült a sebváltókarra és vadul vonaglott.
Ez az eset körbejárta Magyarországot e-mailen a napokban. Lehet, hogy igaz, lehet, hogy nem, de már városi legendává vált.
Délután beállt egy pénzszállító autó egy bank budapesti fiókja elé, és mivel más hely nem volt, az egyik minisztériumi üres parkolóba tolatott, hogy az értéktárba biztonságosan be tudjanak szállítani. Ez minden esetben 5-10 perc alatt meg is történik. A beszállítás ideje alatt megérkezett a parkolóhely tulajdonosa, egy nyálasképű mitugrász. Nem hagyta szó nélkül a területfoglalást, és elég csúnyán beszólt a várakozó biztonsági őrnek. Azért tudjuk, hogy őket sem kell félteni, valamit visszaszólhatott, mert erre a mitugrász miniszteri alkalmazott berágott, elővette a kocsijából a baseball-ütőjét, és egy iszonyatosat rávágott az páncélautó szélvédőjére. Az ürge csak arra nem gondolt, hogy több centis golyóálló üveggel áll szemben. Az ütés ereje akkora volt, hogy az ütő visszacsapódott és fickó úgy fejbe vágta saját magát, hogy ájultan esett össze. A sofőr a röhögéstől ki se tudott szállni a kocsiból. A vége az lett, hogy a baseball-ütős férfit bekísérték az őrsre, mert megtámadott egy pénzszállító autót.
Egy tévéshow-ban bukkant fel először ez a történet, azóta számtalan változatban kering, az első és utolsó randim címmel azzal a lánnyal (fiúval). A fiú szemszögéből nézve az eset így néz ki: "Felszedtem egy jó kis csajt a főiskolán, de látszott, hogy nehéz dió lesz feltörni. Tél volt, ezért javasoltam neki, hogy menjünk el kocsival sízni a hegyekbe. A délután elszaladt, egész jól éreztük magunkat. Hazafele úton a lány nagyon feszengett az autóban. Kérdezgettem mi baja, végül kibökte, hogy nagyon kell neki. Megálltunk az út szélén, és hátrament. Éreztem, hogy a kocsi hátulja kicsit lesüllyedt, gondoltam, nekitámaszkodott a fenekével, hogy kényelmesebb legyen. Eltelt tíz perc, kérdeztem, mi van, hát semmi. Hátramentem, ott guggolt vörös fejjel, letolt nadrággal a hátsó lökhárítónak dőlve. Kiderült, hogy odafagyott a feneke pisilés közben. Bárhogy feszegettük, nem jött le, sőt egyre többen álltak meg az út mentén, hogy röhögjenek egy jót rajtunk. Végül valaki kihívta a mentőket. Azóta se megyek randevúzni a hegyekbe."