Ismerősöm fordítása :
"Ferenc pápa a feleségverők mentségét használja
A napon, amikor egy újabb karikaturista áldozatot temettek el a Pére Lachaise temetőben, a pápa szinte “azistenit” módon utalt arra, hogy a Charlie Hebdo magának okozta a bajt. “Az ember nem provokálhat, az ember nem inzultálhatja mások hitét, az ember nem viccelődhet a hittel”, mondta.
Ó, dehogynem. Választhatod, hogy nem teszed meg a fentieket. Lehet, hogy nem bölcs, vagy udvarias, vagy kedves dolog – de megteheted a fentieket. És hogy megmutassa mindenkinek, hogy meg lehet tenni a lelövés kockázata nélkül, a Charlie Hebdo most az Egyesült Királyságban is megvásárolható, még szélesebb körben, büszkén ellenálló módon ábrázolva Mohamedet a borítón – bár egy könnycseppel az arcán és egy jószándékú gondolattal: “Minden meg van bocsátva.”
A pápa a titkárára mutatott és azt mondta: “ha jóbarátom, Dr. Gasparri szidja az anyámat, ütésre számíthat. Ez normális. Ez normális. Nem provokálhatsz. Nem inzultálhatod mások hitét. Nem viccelhetsz mások hitével.”
Nem, nem normális megültni azt, aki inzultál; a pápa Krisztusa semmiképpen sem gondolta normálisnak. A verbális provokáció sosem mentség az erőszakra – ez a feleségverők mentegetőzése.
Vajon azt mondja a pápa, hogy mindenféle kultuszkövetőt tisztelnünk kell; a Black Sabbath, Odin, a szcientológia, az asztrológia híveit? Vagy az adott hit mérete az, ami a gúny elfojtásának jogát adja?
Valahányszor a vallások összejönnek, hogy együtt védelmezzék a jogaikat, gyanút kell fognunk. Nem csak, hogy nagyon eltérő dolgokban hisznek, de a foglalkozásuk is ellentmond a másiknak. A való életben a katolikus a protestáns ellen van, a hindu a muzulmán ellen – kivéve a “Nap idézete” rovatok olvasztótégelyét, ahol csak a lágy és hasonszőrű hangon békéről és megértésről prédikálók kapnak helyet. Azonban a perzselő vadság, amely az ISIS iszlámistáit fűti, miközben keresztényeket gyilkolnak, vagy a nicsiren buddhisták térítései, vagy Észak-Írország vallástól tépett határainak szélsőségesei nincsenek jelen. A vallás csak akkor szelíd, amikor nincs hatalma és nincs szekuláris befolyása.
A Charlie Hebdo címlapja kétségtelenül sérteni fog néhány muszlimot – és valószínűleg néhányat provokálni is. Ez a szerepe egy szatírikus magazinnak: hogy beintsen az illendőségnek.Böfögés a közmegegyezéses ízlés és méltóság arcába. Megveheted, vagy nem veszed meg, viccesnek találhatod, vagy nem. Korábban alacsony volt a lapszám, de a tudat, hogy bármit ki lehet mondani, egészségesen tartja a szólásszabadság külső széleit.
A pápa azt is hozzátette: “Van egy határ. Minden vallásnak van méltósága … a szólásszabadságnak vannak határai.”
Igen, a szólásszabadságnak mindig is voltak határai, például a régimódi “tűz van!” kiáltása egy zsúfolt és zárt térben, vagy mások fajgyűlöletre való felbujtása – ezek a határok mindig vita tárgyai lesznek. De nagyon sok oldalazás történt az elmúlt héten azzal az ürüggyel, hogy ezek a határok magukban foglalják a vallási érzékenység megsértésének tiltását is. Ez az, amit a pápa hirdetett; különleges, Voltaire-ellenes státuszt és védelmet követelt a vallásos elképzeléseknek. Olyan tiszteletet, amelyet politikai, vagy bármilyen más nézet sosem kapott meg, hiába vallják őket ugyanolyan szenvedéllyel.
Ma újabb ötven botütés éri Raif Badawit Szaúd-Arábiában. A “Je suis Raif” kezd trend lenni a közösségi médiában, mivel Badawira további tizenkilenc héten át vár még a mindennapi korbácsolás, amiért egy szekuláris blogot vezetett Szaúdi Szabad Liberálisok címmel. A kormányok, amelyek összegyűltek a múlt szombaton, Párizsban tartott szólásszabadságot hirdető menethez, gyakorlatilag semmit sem tettek ezzel az attrocitással kapcsolatban – amely sokkal rosszabb, ha egy állam követi el, mintha vallásos eltévelyedők cselekednek hóhérként. Ha mindazok az egymással kézenfogva vonuló államfők nem fordítanának hátat mindennek, ami Szaúd-Arábiában történik, aminek vahhábista őrülete szétáradt, hogy megfertőzze a muszlim világ más részeit is, akkor többet tennének, mint csak a szólásszabadságért egy gesztust.
A jog, hogy pápákból, imámokból és prófétákból űzzünk gúnyt, gyorsan elhervad, ha az öncenzúra akár gazdasági vonatkozások, akár önfenntartás ösztönének okán megállítja a sajtót.
Az Oxfordi Egyetemi Nyomdával kapcsolatos botrány, miszerint a nyomda attól való félelmében, hogy a közel-keleti eladásaikat teszik kockára, megtiltotta a gyerekkönyveik íróinak, hogy a disznókra és sertésekre akár csak utalást is tegyenek (vagy gondoljunk csak a Harper Collins atlaszokra, amelyek rejtélyes módon teljesen kihagyták Izraelt hasonló okok miatt), jól mutatja, mennyire könnyen csúszik ki a szabadság a kezeink közül, hacsak az olyan trágár zsiványok, mint a Charlie Hebdo, nem gúnyolják továbbra is az egyházakat és a mecseteket."