Prometheus
lehet hogy mégiscsak ez lesz a története, nem lenne rossz film
A film 2058-ben játszódik, és azzal indul, hogy afrikai ásatások során bizonyítékokra lelünk arra vonatkozóan, hogy az emberi fajt egy másik értelmes faj hozta létre, mesterségesen (a Space Jockey-k). Ők terraformálták a bolygót is, hogy élhető legyen, és így tovább. Az is kiderül, hogy honnan jöttek teremtőink, így a Weyland vállalat elindítja a Prometheus nevű űrhajót, hogy meglátogassa őket.
A fénysebességgel közlekedő hajó évekkel később elér a Zeta Riticuli rendszerbe, ahol találkozunk a minket gyártó ET-vel, és egy még távolabbi galaxisba utazunk. Teremtőink nagyon jó fejek, és megosztanak velünk mindenféle biotechnológiai titkot, de a legénység egy tagjának ez sem elég, és ellopja a terraformálás dokumentációját, vagy mit, és kitör a balhé. Mestereink idegbetegek lesznek, és a menekülő hajóra küldik azt a biológiai fegyvert, amivel a terraformálásra ítélt bolygókat megtisztítják az élővilágtól, az Alieneket. Mi azonban okosak vagyunk, és valahogy megbuheráljuk a ránk támadó rovarszerű lényeket, akik kiirtják az egész bolygót - de egy hajó elmenekül, és megindul a Föld felé.
http://index.hu/kultur/cinematrix/hirblog/2011/12/13/kesz_az_uj_alien-film_space_jockey-szeke/