Quote (ToldiSenior @ 22 Jan 2014 22:03)
Megint újraolvastam a topicot, s maradt néhány komoly kérdés, amire nem válaszoltam.
Sztem az a fair, ha csak olyasmihez szólok hozzá, amivel kapcsolatban vannak ismereteim. Tehát a patikák, közgép,földtörvény, orosz kölcsön, paks-témákat asszem inkább hanyagolom, mert csak felületesen vagyok tájékozott. Nincs időm rendesen hozzáolvasni, így önálló véleményt kialakítani, meg különben is van dolgom: dogákat kell javítanom, készülnöm kell az órákra mert két osztályom is érettségizik + a disszertációmmal is haladnom kell bla-bla-bla...
Trafikügy: nekem az alapvető cél, hogy nehezítsük meg a polgárok, főleg a gyerekek cigihez jutását, szimpatikus, Soha életemben egy slukkot sem szívtam, meglehetősen aggresszív antidohányos vagyok, néha komolyan elgondolkozom azon, hogy az egészet be kellene tiltani, mint a piálást az USA-ban a Prohibition idején (1920-1933), ott akkor minden alkohol illegális volt. És a dohánnyal ezt igenis meg lehetne csinálni. Na ahogy a Fidesz a trafikügyet intézte, az viszont komolyan visszatetsző: dísznek beraktak százvalahány MSZP-havert is, hogy mutogathassák őket, egyébként pedig klientúraépítés, rokonok, haverok tuti fix lóvéja. És az nem válasz, hogy a politikai ellenfelek is ugyanezt csinálják, amikor hatalmon vannak.
Egykulcsos adó: itt van még egy (keresztény szolidaritás) szempont, amit meg kell említenem: az egykulcsos adó a munkahelyteremtés ellen is hat, mert ösztönzi az álláshalmozást, miközben sok jóravaló, de közepes tehetségű vagy gyakorlat nélküli ember meg munka nélkül marad. Egy tömör példa: én, mint nagypofájú bölcsész, angol 5-ös diplomával, a HM NATO főosztályon voltam parancsnoki gyakornok sorkatona koromban. Főleg angol szövegek fordítását, tömörítését bízták rám. Volt pl. a Kurszk tengeralattjáró katasztrófája, akkor volt szeptember 11., a kubai genocidium-ügy, ukrajnai taposóakna-ügy (ennél többet nem mondhatok , mert meg kellene ölnöm benneteket LoL). A lényeg: egész nap güriztem egy anyagon, az ezredes meg odajön, seperc alatt elolvassa, azt mondja nyomtassam ki, egy piros tollal bejelöl 3 részt, ahol javítani kell, szt mondja hogy holnapra javítsam ki. Kiderült, hogy sokkal gyorsabban olvas és sokkal pontosabban fordít nálam (okok tíz éve járogat Amerikába meg Angliába). A lényeg: amit én csináltam, azt ő negyedannyi idő alatt meg tudta volna csinálni.
De sztem az összes többi szakmánál is így van: egy kezdő frissdiplomás programozót amire felveszik napi nyolc órában, azt a főnöke 2 óra alatt is meg tudja csinálni. Az egykulcsos adó az a szociális darwinizmust erősíti: hulljon a férgese. Ezért nehéz diploma után állást találni, mert persze mindenhova gyakorlat kell(ene). Ha progresszíven növekvő adó van, akkor nem éri meg túl nagy fizetést kiadni illetve felvenni, ugyanabból a bérkeretből több átlagfizetésű ember is kijön, és ez így szolidáris. Ekkor sem kell félteni a nagyfőnököket, mert a céges kocsik, céges nyaralások stb révén így is marad nekik bőven.
Amint látható, bár párttag vagyok, de komoly (keresztény) kritikával szemlélem a Fidesz döntéseit. A rezsicsökkentés és az oktatás az a téma, amihez érdemben hozzá tudok szólni még. Beismerem, a többi témában dilettáns vagyok és nem akarom nevetségessé tenni magam.
:DDDDDDDDDDDDDDDDDD