Néznek bennünket kultúrnépek. Látják képtelenségünket a haladásra,
látják, hogy szamojéd erkölcsökkel terpeszkedünk, okvetetlenkedünk
Európa közepén, mint egy kis itt felejtett középkor, látják, hogy üresek
és könnyűk vagyunk, ha nagyot akarunk csinálni zsidót ütünk, ha egy
kicsit már józanodni kezdünk rögtön sietünk felkortyantani bizonyos
ezeréves múlt kiszínezett dicsőségének édes italából, látják, hogy
semmittevők és mihasznák vagyunk, nagy népek sziklavára, a parlament,
nekünk csak arra jó, hogy lejárassuk. Mi lesz ennek a vége szeretett úri
véreim? Mert magam is ősmagyar volnék s nem handlézsidó, mint ahogy ti
címeztek mindenkit aki különb mint ti. A vége az lesz, hogy úgy
kitessékelnek bennünket innen mintha itt sem lettünk volna.
Legyünk ez egyszer számítók. Kerekedjünk föl s menjünk vissza
Ázsiába. Ott nem hallunk kellemetlenül igazmondó demokratákat.
Vadászunk, halászunk, verjük a csöndes hazai kártyajátékot, s
elmélkedhetünk ama bizonyos szép ezredéves álomról.
Menjünk vissza, szeretett úri véreim. Megöl itt bennünket a betű, a
vasút, meg ez a sok zsidó, aki folyton ösztökél, hogy menjünk előre. Fel
a sallanggal, fringiával, szentelt olvasókkal, kártyákkal, kulacsokkal,
agarakkal, versenylovakkal, és ősökkel! Menjünk vissza Ázsiába!"