sztem nem igaz, de nem akarok igazából az lenni aki idejön, quoteol egyet, és ránegál a dolgokra :D ezután abbahagyom
nyílván rosszabb fizetések vannak MO-n általánosságban, de csipet szerencsével és irányítottan a karrierre fókuszálva én azt látom h összejöhet az embereknek
amúgy megkockáztatom, hogy ha az emberek annyi időt ölnének ebbe a témába, mint amennyit D2-be öltünk anno, akkor $$$ lehetne. csak egy idő után elfogadjuk olyannak a dolgokat, amilyennek gondoljuk/a közvetlen környezetünk gondolja (lásd itt is mondogatjuk egymásnak h felesleges neki is állni), amit viszont nem biztos h érdemes
tegyük fel h havi 300..500-at kell tudni félretenni ahhoz h 2-3 év alatt hitellel, 4-7 év alatt önerőből összeszedjenek egy lakást
teljesség igénye nélkül:
- ismerősöm ért a biztosításhoz (1 év gyakorlati tapasztalat), teljesen hétköznapi pénzügyi/gazdasági tudással (egyetem) --> a kettőért együtt (erre a kombóra volt szükség) 7 számjegyet kapott amikor 2. éve dolgozott egy szakmai Ügyfélszolgálaton (összesen 3. éve dolgozott)
// ez általánosságban is igaz amúgy h a különböző skillek összeszorzódnak, érdemes észben tartani
- több ismerősöm bankban dolgozik különböző pozikban és pár év alatt megkapták, plusz egyáltalán nem lehetetlenebb bejutni ezekre a helyekre sem mint bárhova (sőt, igazából nem különösebben vonzóak, ezért megy is a folyamatos recruitment)
// itt nyílván van a tradeoff: időre járva ingben robotolni stb VS. nagyobb szabadság. pl. több ismerősöm alapból kitalálta h milyen helyen akar dolgozni ("7 fős belvárosi hippiségben akar hippizni", emiatt programozóként annyit keres mint egy LIDLben), és ebből nem engednek. mindenki döntse el magának h mi a fontos, nekem a bank túl sok, néhányuknak már bármelyik multi is az, érthető mindegyik
- relatív fiatal "projekt managerek" 7 számjegyeket kapnak oldschoolabb német multiknál, közel nulla skillt igénylő common sense pozik között ugrálva, ahol kb. 2 ilyen munkája ellátható lenne fél munkaidőben
// job hopping, esetleg kiismerni h mik vannak a piacon amivel "minmaxolható" az élet (minimal efforttal max profit), stb. -> működik, láttam, és folyamatosan látom is működni: vannak rá subredditek amúgy : ]
- programozó fizukat ismerem (sőt, a hetekben új role-t kaptam úgyh állítani is fogom), van olyan—nem gyakori de lehetséges—aki pár év alatt eléri a 7 számjegyet
// beleölt effort függvénye... itt persze megint lehet minmaxolni olyan formában, h test automationhöz pl sokkal sokkal kevesebb tudás kell, nem sokkal kevesebb fizetésért, de sokkal kevesebb stresszért, és könnyebb vele elindulni; de pl. egyik ismerősöm 35+ évesen 24/7 nekiállt teperni/szakmát váltott, fél év alatt elhelyezkedett nulláról, 2-3 évvel később megvan a fenti cél
- ismerős biztosítást árul, majdhogynem nem tudja mire költeni a pénzt (ez kicsit nehezebben indult be, de megvolt ez is 5 éven belül, cserébe sokkal jobban skálázódik, normális 8 órás munkával ezt már nem igazán lehet utólérni)
- ismerős tartozásokat vesz meg és jogi úton hajt be, végtelen income, cserébe már dolgoznia sem kell
egy közöset látok bennük: kurva sokat foglalkoztak a témával, és kaptak otthonról oktatást meg ételt
ezt inkább motivációs postnak szántam, mint sem h szarul érezzük magunkat h Bezos mennyit keres
Ez ilyen top 1-5%, az igazán brutál sikeres emberek, akiknek persze összejöhet akár nulláról is egy saját lakás 35 éves koruk előtt.
De az ennyire szűkösen elérhető utakat nem tekinthetjük az egész társadalom számára elérhető mobilitási lehetőségeknek.