Érkezett a bejelentés, hogy egy idős bácsi nem tud feltápászkodni a padlóról valami okból kifolyólag, nehezítésképpen pedig még az ajtót sem tudja kinyitni, hogy beengedje majdani megmentőit.
Helyszín:
Erzsébetváros, körfolyosós objektum, földszint (valami isteni csoda folytán).
Idő:
Hajnal 3:30.
Szereplők:
Karcsi bácsi, mint beteg, R1 (nem ismerjük) és R2 (Sanyi), mint hivatalos személyek, valamint M1 (Jani) és M2 (Jómagam), mint közfeladatot ellátó mentődolgozók.
A helyszínre érkezve már a lakókomplexum főkapuján (konyhanyelven: intruder filter) való bejutás is nehézkes volt, ezt R1 frappánsan megoldotta: az Atyaúristent is felcsörgette, míg valaki volt olyan kedves, és felvette a kaputelefont.
A lakás elé érve észleltük, hogy Karcsi bácsi bent, az ajtó előtt hever, kiabál, és a függönyt rángatva jelzi, hogy hol is lakik tulajdonképpen.
Miután arra a közös megállapításra jutottunk a bácsival, hogy márpedig ő nem tudja önerőből kinyitni az ajtót, a behatolás mikéntjén kezdtünk el gondolkodni…
R2 felvetette, hogy - idézem - “b*sszuk be az üveget”.
Mondtam neki, hogy az ötlet ugyan briliáns, az egyedüli “járulékos veszteség” pusztán az ablaküveg lenne, illetve Karcsi bácsi, aki épp valahol alatta hever.
Gyors terepszemle után kiszúrtam, hogy itten bizony még azok a régi típusú ablakok vannak, melyek belül két kis kilinccsel zárhatóak, kívül pedig két kis alátét akadályozza meg, hogy a kilincs kiessen a helyéről. Ebből következik, hogy a kilinccsel együtt az alátét is fordul. Roppant betörésbiztos megoldás, kizárólag anyakönyvi kivonattal rendelkező emberek tudják hatástalanítani, olyan precíziós célszerszámokkal, mint például egy fogó, olló, csavarhúzó, villa vagy épp egy kávéskanál.
Ezen felbuzdulva szóltam Jánosomnak, hogy ugyan adjon már egy kocher fogót a táskából, had’ nyitom ki vele az ajtó melletti szoba ablakot!
Jani így is tett, én szereltem, a rendőrök pedig izgatottan követték nyomon az eseményeket.
Az alsó zár ártalmatlanítása körülbelül 15-17 másodpercbe telt, a felső viszont szorult, így ez esetben másfél percet vett igénybe a művelet.
Mivel ez jóval tovább tartott, mint az alsó esetében, így R2 olyan 40-50 másodperc magasságában újabb javaslatot tett, hogy ne vesződjek vele, ezt már nyugodtan beb*szhatjuk.
Szerencsére a türelem rózsát termett, az ablak kinyílt, kár nem keletkezett.
Biztos, ami biztos, bekiabáltam az ablakon: “Papa, ugye nem fog a nyakunkba ugrani valami malamut, ha bemászunk?”
Válasz ugyan érkezett, de alig hallhatóan.
Mivel R1-ről rövid szemrevételezést követően megállapítást nyert, hogy háromszor akkora, mint az ablak, így R2-nek kellett bemásznia.