Még egy kis információ
(bocs, ha már volt)
Witch DoctorSpider Statue
Tavalyi BlizzConon már használatban volt, a funkciójával semmi gond, de nem volt elég meggyőző. A régebbi verzió olyasmi volt, mint egy csapda: egy totem bukkant ki a földből, rengeteg kis pókkal annak lábánál. Aki bizonyos távolságra megközelítette a totemet, azt elárasztották a nyolclábúak. A fejlesztők vizuálisan túl sűrűnek és összevisszának találták, nem volt egyértelmű, mi történik valójában, így a skill nevét és mechanikáját megváltoztatták.
A Carrion Spider egy idézős képesség lett: egy zombi kitör a földből, majd mielőtt visszatakarodna, kiöklendez egy hatalmas pókot (vagy a pók szakítja át zombink mellkasát – yummie!). Kis barátunk ezután megkeres egy ellent, jelentős méregsebzésével abuzálva azt, miután rácsimpaszkodott.
WizardStone Skin
A képesség vizuális turbózást kapott, hogy jobban észrevehető legyen. Az apró Wizardon alig látszott az eredeti hatás, azonban most új, világító, kristályos réteg szépíti majd karakterünket ennek a skillnek a használatával. Komolyan.
BarbarianWhirlwind
Ennek sem változttak a mechanikáján, csak a kinézetén: szebb lett, ráadásul még a port is felkavarja. Az ok elég lírai: készítettek a Dune Dervishnek egy hasonló támadást, és az jobban nézett ki, mint a barbié. A friss kinézetet ártatlan tehenek lemészárlásával ünnepelték meg.
Nem biztos még, hogyan fogják megoldani a fury működését. Az eredeti elképzelésükkel az volt a baj, hogy visszafogta Conanünk dinamikáját: először pár alapütést kellett bevinnie, hogy az erősebbekhez hozzáférjen. Márpedig Jay azt szerette volna, hogy barbárunk igazi Hulk legyen, a harc hevében egyre erősebb. Sokféle megoldást próbálgattak, egyelőre úgy tűnik, így fog működni: a fury gyorsan fogy, de gyorsan is töltődik vissza, a bevitt sebzés alapján. Minél többet és erősebben ütlegel, annál eredményesebb lesz a visszatöltődés. Még változhat
RúnákMegnyugtattak mindenkit, nem veszik ki a rúnákat. Nem igazán elégedettek a jelenlegi állapottal, ezért döntöttek úgy, hogy kimaradnak az idei rendezvényről. Mivel központi szerepet szánnak nekik, nem akarják elkapkodni. A fejlesztés végén foglalkoznak majd velük, amikor tisztában lesznek minden skillel és azok működésével.
SzörnyekElőször megtudhattuk, milyen szempontokat tartanak szem előtt a fejlesztők a szörnyek megalkotásánál. Gondoskodnak róla, hogy a vérfürdő közepette is egyértelműen megkülönböztethetőek legyenek rosszakaróink. Az egyes monszták alapvetően egyszerűek, komplexitásuk akkor jelenik meg, amikor a különböző szerepet képviselők egy csapatba verődnek össze. A játékosnak kell meghatároznia, hogy adott szituációban melyik szörny jelenti a legnagyobb veszélyt (lásd a tavalyi Barbarian videót: Dark Cultist > Berserker). Néhány típus:
Swarmer: Nagy számban fordulnak elő, egyenként gyengék. Mintegy elárasztják a játékost, közelről sebezve azt.
Ranged: Az egyik legnagyobb annoyance-factor. Emlékeztetőül: Diablo II. Act 3. Köpőcsöves Flayerek. Irgalmas istenem.
Lieutenant: Barátait buffolja, feltámasztja, vagy újakat idéz.
Elite: A badass brigád, pár ütésnél több kell ahhoz, hogy megszabaduljunk tőlük, cserébe nagyokat csapnak vissza. Éljen Erdei!
AOE: Nuff said.
Weakener: Debuffol.
Ezután áttértek néhány szörny bemutatására. Kiemelném a Fallen családot, mert jól mutatja a bevezetőben tárgyalt alapelképzelést.
A Fallen família – Klasszikus démonjaink, melyek az első és a második részben is jelen voltak. Tagjai:
Imp: önmagukban nem veszélyesek, igen gyávák.
Shaman: feltámasztja az előbbieket, távolról sebez.
Lunatic: késsel rohangál. A karakterednek ront, megszúrja magát, és az arcodba robban. Serious Sam-szerű vidámság.
Overseer: az Impek az ő irányítása alatt jóval bátrabbak és valamivel erősebbek lesznek.
A panel végül kérdezz-felelekkel zárult. Sommázva: a szerzetesnő készülőben. A Monk is fog fegyvereket használni, staffot, fist weapont. A Horadric Cubeot átdolgozzák, a receptekhez hozzá lehet majd férni ingame. Kevesebb unique lesz, a tárgyak többsége random generálású. Per player item drop. A DII-höz hasonló bossfarmolást el akarják kerülni, valamint nem teszik tárgyfüggővé az egyes bossokat (nem lesz olyan, hogy kivágnak a partyból azért, mert például nincs frost resed). Lehet, hogy átnézik a Barbarian shoutjait (Crybarb!). A játék színvilága úgy jó, ahogy van, nem lesz sötétebb, de elég félelmetes lesz, nem kell sírni.
Meg egy videó féleség:
http://s.pcmovies.ign.com/pc/video/article/101/1017226/diablo3_blizz09_1_082109_flvlowwide.flv