Mai Giro alatt volt szó róla, hogy mi történt (hivatalosan), mert rendőri helyszínelés is volt, mivel közúti baleset.
Szalagkorlát mellett ment lefelé a csapatának valamelyik tagja szerinte 80 km/h körül. Szalagkorlát mellett. Amikor véget ért a szalagkorlát, ~30 centivel beljebb volt egy kiemelkedő beton/szikla/kő, ami az út szélét jelzi. Azt kapta el pedállal. A bringa is kettétört, a hajtókar is eltört. Amúgy a mai futam, az emlékére vonulás volt és a Leopard Treket a többi csapat maga elé engedte a legvégén, meg ilyen csapatos váltásban haladtak végig. De még (ameddig néztem) így is volt egy bukás, bár pont nem figyeltem oda, hogy hogyan, de asszem egy Katusha Teames elesett, nem tudom hogyan. Nem súlyos.
Más:
Ma szétszedtem kormánycsapágyat, mert kotyogott, kitisztítottam, zsíroztam, beállítottam, de a rágás és kotyogást lényegében nem választja el olyan határ, ahol tökéletesen működne, csapágy cserés lesz szerintem, mert szarrá van kopva. Bringabutikban meg megrendeltem 1 láncbontót + két 18/19 kónusz kulcsot, szét fogom kapni az első, hátsó agyakat és kitisztítani, újra zsírozni, meg újraállítani azokat is. Bár kellene még egy láncos kulcs is, lehet az lesz amúgy a láncbontó helyett, mert váltást nem akarom még szétszedni, csak majd később.
Meg megrajzoltam a monoblokkomat is, ha hazamegyek esztergáltatok hozzá leszedőt. Ezt ilyen karmoskulcsal lehet leszedni amúgy, vagy véső+kalapács, de kell valami precíz cucc, azt meg inkább megcsinálja otthon ismerős. Ha az is meglesz, akkor szétszedem azt is és kitisztítom.
Amúgy bringaboltban 1200-1500 / között van /csapágy a tisztítás/újrazsírozás, az meg nn.
Nyáron újra fogom bovdenezni a hátsó váltót, de lehet elsőt is, mert a vázon a hátsónál el van törve a bovdenháznak a füle fejcsőnél, a felső csövön, de a másik is elég korrodált. Gyors zárakat is ki akarom majd cserélni, mert szarrá vannak kopva és lepattogva a króm róluk. A fékeket le akarom cserélni Mavic SSC-re, az erősebb. Csak találni kellene ilyet. Sztem ez külföldről lesz berendelve. A kerék projectet eltolom a francba, meg a többi ilyen extrát, amit akartam, ezek fontosabbak, a kerekem a mostani is elég jó, stabil, erős, lehet kicsit nehéz, de belefér. Fék az muszáj, váltás is elég gyakran elállítódik a törött bovdenháztartó miatt, szóval azt is meg kellene csinálni minél előbb. Gyors zár esztétikai, fék az esztétika + használati dolog is. Nha meg kell új külső is, mert ez már kezd defektveszélyes lenni. Láttam ma 20x622-es Schwalbe Luganot, az pont jó lenne, 4200/db, atm ennyi a gond. Amúgy 22x622 felett nem is akarok 20 lenne a legjobb. Lánc is nagyon kopott, de az még így is uccsókra csúszik.
Prioritás kb ez most:
Külsők > bovdenezés > fékek > lánc, ha csak előbb el nem szakad a lánc..

Amúgy ahogy ma szétszedtem kormánycsapágyat, eszméletlen fos volt. Ezen a bringán alig zsíroztak be valamit. A pedálnál is ez volt, itt is, alig volt zsír " mondhatni korrodálódott volt, a csavarok is majdnem, hogy össze voltak érve a villával. >.<
bowdeneket ne dobd el, kéne.
Amúgy meguntam, és veszek egy dekatlonos bringaszerelős pakkot, abban lesz láncos lófasz meg hasonlók, ha kell adom kölcsönbe. szerintem a héten érte megyek, vagy nemtom. hétfőn átszerelem a kedvesem keróját ha vasárnap fel tudok hozni egy használt cuccot.