akkor valószínüleg nem röhögnék.

ha benézel a földrengős topicba, akkor láthatod, hogy nem egyedi és egyszeri a dolog, hanem valóban ezen a szinten van egy két ember.

Jó én most nem a tolókocsisokra gondolok. Azon én is fel vagyok háborodva, hogy például Pesten se a metró, se a buszok nagy része nincs akadálymentesítve, mikor igazán nem telt volna semmibe egy normális liftet építeni.
Ha egy kicsit nyitott szemmel jár az ember akkor látja, hogy milyen baromi nehéz lehet a közlekedés tolókocsival.

Én csak azon gondolkodom, hogy mindenáron életben kell e tartani valakit, baromi sok pénzért, még akkor is ha a külső szemlélő számára csak szenvedés az egész léte. Nyilván ez nagyon sok oldalú kérdés: végső stádiumú rákbetegekre is elköltünk egy csomó pénzt adott esetben, csak azért, hogy két hónappal tovább életben tartsuk őket, de ugyanakkor a másik oldalon ott a szolidaritás, a rákkutatás indirekt finanszírozása, stb, stb.



ő nyilván életben akar maradni

azon pl egyáltalán nem tudok röhögni, de erre a szerencsétlenre ránéztem és elröhögtem magam, mert számomra vicces a külseje, most mit tudok csinálni?
amúgy meg tudtam hogy jön ez a szövegelés...

komolyan ha erről szavazni is lehetne én el sem mennék, nem azért mert leszarom, hanem mert ilyen dolog felet nem tudnék / akarnék dönteni




egy csomó fogyatékost ez nem zavar szerintem, biztos jobban örülnek neki mintha elfordulsz és undorral nézel rá

This post was edited by ace07 on Mar 13 2011 01:42pm

nincs azzal semmi baj ha kirohogod. felteve hogy ez tenyleg csak annyit takar hogy vicces a kulseje.

sajnos többszörösen volt alkalmam közvetlen közelről végigkísérni a (többfajta) rák utolsó stádiumát és minden rákbeteg utolsó mondatai között ott van a "mikor lesz már ennek vége". Ekkor adnak az orvosok, olyan mennyiségű morfiumot, hogy besárgult szemekkel merednek maguk elé, néha meg-meg ránduló végtagokkal, mert nem tudnak rendesen kommunikálni. nem is bírok többet írni erről. Aki látta közelről, az tudja, hogy az ő két hónapjuk, csak felesleges önző kínzás. Ezt csak a hozzátartozók akarják, ők nem.
Végignéztem egy tüdőrákot, egy vastagbélrákot és egy beágyazódott epekőből kialakult daganatot. Én ha most megtudnám, hogy rákos vagyok, nem vagyok benne biztos, hogy nem ugranék le még aznap a 10. emeltről. Nem azért mert olyan kurva kemény vagyok, hogy le merek ugrani. Hanem annyira nagyon félek attól amit láttam, hogy a bátorság az lenne, ha ennek tudatában megpróbálnám legyőzni.

mondjuk te csak részben csöppentél bele ebbe. én elsősorban tacskón vagyok kicsit megrökönyödve.

Én ilyesmivel foglalkozom és nagyon nem egyszerű kérdés. De az a baj az egészségügyi kiadásokkal, hogy a technikai fejlődés, új gyógyszerek megjelenése, diagnosztikus lehetőségek bővülése exponenciálisan növekvő kínálati oldalt teremt, viszont a források igencsak véglegesek. Túlzással, de mindenkit meg lehetne menteni végtelen odafigyeléssel és végtelen pénzzel. Simán vannak gyógyszeres kezelések amik évi 100 millióba kerülnek, csak kérdés, hogy ezt egy hunter szindrómás betegnek adod, mert ritka betegsége van és szolidaritást teszed előtérbe vagy 30 rákosnak, vagy 500-nak, aki valami enyhébb betegségben szenved, azonban összességében több "egészségnyereséget" veszel a pénzeden.