Quote (Senee @ 19 Apr 2014 23:53)
Tegnap kitört rajtam a nátha, így elég rosszul aludtam, gondolom, mindenki ismeri azt az érzést, amikor arra ébred éjjel, hogy az orra be van dugulva, a torka ki van száradva. Na de ez legyen a legnagyobb bajom! :-)
9-ig lustálkodtam, aztán fölkeltem, nagyot reggeliztünk, megcsináltam a Sárának a spenótos, fokhagymás pennét ebédre, én pedig elmentem a Mamához a temetőbe. Vittem neki egy szép csokrot és gyújtottam gyertyát. Leültem egy kicsit nála és meséltem neki. Kicsit pityeregtem is, de ez nem újdonság. Pont odasütött a nap a sírra, mintha direkt neki sütne.
Hazafelé vettem Adventi koszorút, amin már ég az első gyertya, Zen meditációs zene szól, ég egy finom füstölő és bebújtam a jó meleg takaró alá és onnan írok nektek.
Valahogy olyan puhatakaróalábújósbefeléfigyelős kedvem van. Biztosan nektek is szokott ilyen lenni. Amikor nincs kedve az embernek igazán semmihez, csak csöndben lenni. Isteni tud ez lenni!!! Én legalábbis nagyon szeretem. Fiiiiiiinom!!! :-)
Reggel elmentem az Eszterrel az Ikeába gyertyáért, aztán kvztunk a Tűzoltóban Budaőrsön, jó hideg volt, de legalább sütött a nap! :-)
Délután aludtam 3 órát, mint a babák.
Átjött a bátyám és egy barátja és levitték a leanderemet a garázsba, hogy ne fagyjon meg.
http://a-mellrak.blogspot.hu/2013/12/kuzdelem-rakkal.htmlwell played