Akit az ember szeret, abban följebb néz. Nemcsak azt látja, aki - hanem azt is, akivé lennie kell. (...) Ez a tekintet, vagyis a szeretet szeme a bölcs emberé, aki meglátja a másikban a szebbik, igazi arcát. Meglátja a hernyóban a lepkét. Benne van, csak meg kell szülnie még. Le kell tépnie magáról a hernyóságát, s ki kell bontania a színes szárnyait. Látni a párodban vagy a gyerekedben a "lepkét" - ez a szeretet szeme. És nem csak bennük: önmagadban is! Te sem vagy készen. Te sem vagy jó "úgy, ahogy vagy". Magadon is szüntelenül dolgoznod kell. Magadat is meg kell szülnöd még. Kívül-belül.

Szió, igen most vagyok kint worldson de csak a benchre fértem oda mert a többi srác elég jól csapassa.. :'(

Akkor lehetsz igazán boldog ember, ha képes vagy szeretni! Nem csak másokat, hanem Önmagadat is! Nem az egód szintjén, hanem a lelked mélyén... aki szembe mer nézni önmagával, a hibáival, félelmeivel, jó úton halad! Sajnos a legtöbb ember más életét éli, kémleli, gúnyosan kiforgatva becsmérli, s közben végig sem gondolja, hogy mennyi negatív energiát zúdít saját magára! Csak azt látja, hogy neki semmi nem sikerül, semmi jó nem történik vele, miközben ő maga pusztítja el a körülötte lévő pozitív energiákat, az őt körülölelő jót!

A szeretet gyengédséget jelent, amelyet szülők és dajkák gyermekeik vagy barátok egymás iránt éreznek; tartalma, hogy a szeretett személyt kedveljük, és jót kívánunk neki. Szavait és tetteit a lehető legjobb megvilágításban szemléljük, és hajlamosak vagyunk menteni és megbocsátani hibáit, ha találunk benne; érdekeit minden körülmények között, az elfogultságig a magunkévá tesszük, és benső megelégedést érzünk, ha osztozhatunk örömében és bánatában. Ez utóbbi egyáltalán nem lehetetlenség, még ha annak látszik is; mert ha őszintén osztjuk valakinek a bánatát, az önszeretet elhiteti velünk, hogy fájdalmunk könnyíti és csökkenti a barátunkét.

sok ember fog ki- és besétálni az életedbe, de csak az igaz barátok hagynak lábnyomot a szívedben...

Biztos dagadt buzik lesznek!

A gyávaság, tudod, olyasmi, amiért öregkorában fizet meg az ember. Csak akkor kezdünk visszagondolni azokra a dolgokra, amelyeket megtehettünk volna, de nem tettünk meg. A saját, nyugodt biztonságos életünk egyszer csak végeérhetetlen ürességnek, veszteségek sorozatának látszik. Annyi minden lehetett volna, de semmi sem lett. (...) Most már tudom, a szerelemhez erő kell. Bátorság kell hozzá, hogy szeretni tudjunk.

Mi, mai emberek ritkán tudunk megvalósítani valamit. Bármiről lehet szó: jó párkapcsolatról, hivatásbeli sikerről, pénzkeresetről vagy a Himalája megmászásáról. Először minden belül történik meg. Nem amikor vágysz rá - az még könnyen megy. Hanem akkor, amikor átlátod: mit kell tenned érte, és megtalálod magadban azt a kérlelhetetlen Varázslót, aki meg is teszi. Bármilyen nehéz, bármennyi kudarccal jár, és bármennyi időbe kerül.

Egy dolgot adhatok: a szeretetemet. Semmi többet. Csak ennek van értéke, nem is akarok mást adni. Felesleges lenne. Ez fog segíteni, előrevinni, ebbe tudsz majd kapaszkodni. Ez ölel majd át, amikor úgy érzed, egyedül vagy, és bizony ő fog megvédeni, amikor majd minden a fejedre omlik. Hiszen meg fog történni. De nem mindegy, hogy magad felé tudod tartani majd, és bizony megvéd, amennyire csak tud. De nem kerülheted ki a fájdalmat. Át kell élned, meg kell tanulnod szenvedni, mert másképp képtelen leszel értékelni azt, amikor egyben van a világ, vagy épp azt, hogy van aki szeret. Meg kell tanulnod elfogadni azt, hogy egyszer minden véget ér, és bizony mindig újra kell kezdeni. Ha pedig omlik, hagyd csak. Lesz, aki segít felépíteni. Erre való a szeretet: biztat, támogat, és biztosít affelől, hogy bármire képes vagy, ugyanis rá bizony számíthatsz.

az életünk egy furcsa kis mese,szeszélyes játék, bús színész dolog,minden egy szürke váz körül forog,fénnyel cifrázva, könnyel is tele...
az életünk egy furcsa kis mese.