Quote (TouchCow @ Mar 13 2013 05:05pm)
Képeket még nem postolok, mert akkor az alapján menne a poll.
Ismétlem, _még_ nem postolok.
N: Nagyon régi barát, még osztálytársam volt ált. suliban. Az egyik főnököm lánya, hetente-2 hetente találkozgatunk, mindig faszán el szoktunk lenni. Többször is majdnem összejöttünk, csak közbeszólt akkor a tény, hogy van nőm. Max hosszú kapcsolatot tudnék vele elképzelni(talán az életem is), arra meg fasznak van szüksége egy 2 éves kapcs. után.
Egész szép leányzó btw, csak nem túlzottan egyezik a életmódunk. (olyan zenét hallgat, amit rühellek, ilyen morrisons szintű pleb csicska szórakozóhelyekre jár, meg eléggé konszolidált)
J: Munkatársnő, nem rég jött a céghez. 24 éves, egész faszán összemelegedtünk az utóbbi pár héten, 1-2 randi alatt simán összejöhetnénk, csak kicsit visszafogottabb, konszolidáltabb a csaj, mint aki kell nekem.(kb. mint N)
H: Szintúgy munkatársnő, tegnap rám mászott meló közben, holnap lehet meg is fúrom. CSAK A KIBASZOTT VEZÉRIGAZGATÓNAK AZ UNOKAHUGA + egy kis főnök huga. Ha megtudná a nagyfőnök, hogy hozzáértem a leányzóhoz, levágná a fejem, majd beleszarna a tüdőmbe + ha kitudódna cégen belül, akkor buknám N-t meg J-t is. Ez a csajszi talán a legcsúnyább az összes közül (ilyen 6/10), viszont a teste elég basznivaló. Benne megvan az a vadság ami nekem kell.
Z: Másik melóhelyről egy pultos lány. Elég brutálisan jól néz ki, ilyen 9/10 kategória. Sztem összejöhetnék vele is, csak több gebasz lenne ezzel is: a főnök kb. bele van zúgva, ha megtudná biztos kibaszna féltékenységből(+ még 3-4 munkatársam oda van a csajért, ők se néznének rám jó szemmel), ezeken kívül egy narkós picsa, kicsit sokat cuccozik, viszont eléggé vad és egy ilyen csajjal az oldalamon elég jó feel lenne bárhova is elmenni.
R: Régi "barát". 1x már összejöttünk, akkor egy pasiját csalta fossá velem. Imádni való a személyisége, igazi qt leányzó. A külsejét is imádom, a belsejét is, régi nagy szerelmem... Nem olyan rég egyik este lekapott búcsúzásnál, szal nem lenne gond összejönni vele, csak van most egy pasija, akinél kint is lakik. Szakítani akar vele, de nem tud, mert vidéki a csaj és nincs máshol laknia, csak a srácnál. Munkahelyét is most hagyta ott, szüleihez nem mehet vissza, szal elég patthelyzet az egész.
nem tudom mi a faszt kezdjek velük, külső szemlélőkként mindig könnyebb valami okosat mondani, szal remélem lesz legalább 1 értelmes segítő hozzászólás a topicban.
úgy akarom valahogy megoldani, hogy senkivel ne legyen hosszú kapcsolat és minél többet kúrjak meg.
/beta