http://img576.imageshack.us/img576/7167/ssa46234.jpg
http://img121.imageshack.us/img121/4584/ssa46235.jpg
http://img705.imageshack.us/img705/3729/ssa46237.jpg
Terveztem egy vázat, leméretezgettem nagyjából, amit lehet a bringán (mármint ami a képen van). Meg ugye néztem pár neten fellelhető rajzot vázak geometriájáról, minek hány fokosnak kell lennie, milyen arányok, stb stb.
A piros dolgok azok az 'alkatrészek', ami nem a vázhoz tartozik. A kulacstartó az véletlenül lett feketével, illetve a fékváltókar is.
A piros vonalak az a vázban elvezetett bovdenezés.
Azért ilyen küllőzést rajzoltam a kerekekhez, mert ez volt a legegyszerűbb.

Az első villával még alkotnom kellene valamit, az nem tetszik, de oda is be akarom vinni ezt az elválasztott szálat.
Egyébként majd ki akarok számolni, ha találok softwaret, ha nem akkor majd szépen papíron, hogy milyen terhelést bírna el a váz, meg azt, hogy milyen vékonyak lehetnek azok a 'lyukak' ami a villánál vagy a váznál is van. A nyeregcső ahova bemegy rés, az is egy n1 könnyítés és dizájn lehetne a bringában.
Egyelőre a vázat akarom lerajzolni jelleg- és arányhelyesen egy papírra. Szépen méretekkel, metszeti rajzokkal, mert a bovdenházban 1-2 rögzítő pont is kellene.
De leginkább azokat kellene kiszámolgatnom, hogy milyen vastagnak kell lennie a váznak minimum, meg a vékony csöveknek is.
Aztán lehet otthon alumíniumból prototipust később még össze is hegesztek, hogy lássam milyen 'élőben'.

Bár tény, hogy ha csak a könnyebbséget nézzük, akkor karbonszövetből kellene megépíteni a cuccot. >.<
Lehet, hogy hülyeség, de utóbbi hetekben elkezdett érdekelni a váz tervezése és eddig leginkább csak méregettem meg olvasgattam, most már a képleteket kellene megnézni a terheléssel kapcsolatosan. Meg mechanikai dolgokat.