Quote (Anarkin @ Mar 28 2013 09:26pm)
ez úgy skypin kijött belőlem egy jó hosszú nap után
azért ez elég kiábrándító ami az országban van
reggel 35 percig hallgattam a 173-ason hogy a csaj (mellette a gyerek) beszélt valakivel panaszkodva hogy a rezsin kívül nem tudnak minden napra virslit venni, hogy otthonra is legyen kaja meg a csávónak munkába is; közben a táska mállot le a válláról
így vállaljon valaki gyereket
aztán megyek tovább
1, 2, 5, 10 hajléktalan
hazafele szintén a buszon ezt látom, állok a sorba az éjjelnappalinál
előttem együtt 3-an: nem tudnak dönteni hogy a kenyér mellé a maradék 200 ft-ból mit vegyenek
és hazajövök, benézek a hűtőbe és ott van 15 kg hús
ilyenkor rágyújtanék hogy elgondolkozzak mi is történik itt
discuss
(vagy csak én akadok fenn az ilyeneken napról napra?

)
emlékszem jarabekg egyszer azt írta hogy azért tanul franciát is, mert az angol már nagyon alap és azt mindenki beszéli, nem tud kiemelkedni a többi közül
csak valahogy máshogy fogalmazta meg, érződött benne az a konfliktuselmélet, hogy "vagy én döglök meg vagy ti"
szóval, hogy tanultál, megszenvedtél azért amid van, amit elértél. élj jól
és szarj bele a világba
minden nyomorulton úgy sem tudsz segíteni és ha próbálnál is, java részük csak kihasználna és túl rövid ahhoz az élet, hogy szanáld a nyomorultakat, hogy ki érdemli meg meg ki nem
annyi szép dolog van amivel foglalkozhatsz azáltal, hogy megteremtetted magadnak a dolgaidat, hogy ne pazarold el az amúgy is kevés idődet amit a földön tölthetsz
és végül is valahol lehet neki van igaza, mert ha létre is tudnál hozni valami jobbat valami szebbet ennél a társadalmi rendnél valakik úgyis tönkretennék azt és más módjai bukkannának fel a gazemberségnek a zsiványságnak és valahol valahogy mindig mindenki szenvedni fog ezek miatt
ahol ember van ott tönkre lesz téve minden, szóval felesleges aggódni ilyeneken. elég ha a saját és családod számára biztosítani tudod a nyomor elkerülését. más nem tehetsz és az előbbiekből kiindulva, ha tehetnél se érne túl sokáig semmit sem.
Quote (sylke @ Mar 28 2013 09:38pm)
ha ennyire bosszant akkor add oda olyannak a kaját akinek nincs
én mondjuk a kenyeret nem eszem meg, ha már 3+ napos
frissen jó, 1 naposan még megeszem, 2 naposan csak nagyon-nagyon duzzogva, 3 naposan már nem
és azt szoktam csinálni hogy nem a kukába dobom bele mikor leviszem a szemetet, hanem rárakom a kuka tetejére, hátha vki még megenné
This post was edited by Senee on Mar 28 2013 03:46pm