El kéne gondolkoznia odafent pár embernek hogy mennyit és mire költenek, és most nem csak arra gondolok hogy havonta a minimálbér 4-8 szorosát autókázzák el, vagy épp naponta keresik meg egy takarítónő havi bérét hanem arra is hogy luxus börtönt építenek bűnözőknek, alagutat ásatnak lösz dombba, viaduktot húznak egy vízmosás fölé, meg cigány sátrat állítanának (most megint próbálkoznak valahol...) Ha ezeknek az embereknek valóban az ország felvirágoztatása a célja akkor vagy én vagyok ostoba és szűklátókörű hogy nem látom be ezeknek a projekteknek a hosszú, de még a rövidtávú hatásukat sem, vagy ugyanezen fent említett emberek mind egy szálig hazug aljas tolvajok akik ingyen segíííllyel meg meg négyévenkénti egy hónap seggnyalással veszi meg az olcsón befolyásolható emberek szavazatát hogy megtartsák a hatalmuk azok felett akik valójában a vállukon viszik a magyar gazdaságot.
Egy úttal javasolnám hogy nevezzünk ki engem diktátornak, királyának vagy császárnak, kinek melyik államforma a szimpatikusabb. A lényeg hogy senki ne szólhasson bele hogy mit mikor és hogyan csinálok. Egészen kicsi korom óta rengeteg féle és fajta stratégiai játékkal játszottam, mondhatni hogy gyerek korom óta az uralkodásra készültem, mint anno a királyok

úgyhogy biztos vagyok benne hogy rövid időn belül a bolygó legnagyobb és legfejlettebb nemzete lennénk, és persze jó lenne minél előbb nekilátni hogy ne a nulláról kelljen kezdeni

. Egy kis ízelítő hogy milyen király is lenne már az első perctől kezdve ha én uralkodnék :D! Legelőször az összes bűnözőt az elkövetett bűncselekménytől függetlenül, tehát tolvajt, rablót, uzsorást, gyilkost, öltönyös gazembert mind bezárni egy az Alföldön kialakított pár száz négyzetkilométeres "börtönbe". Azért tettem idézőjelbe mert nem lennének sem őrök sem kerítés, csak egy felfestett vonal körülötte. Bent természetesen ők azt csinálnának amit akarnak, tehát ha nekiállnak földet művelni és harmóniában élni egymással, megtehetik, de sokkal valószínűbb hogy halomra gyilkolásznák egymást amit a köztévé leadhatna full reality showként elrettentés céljából. Először persze minden ország ágálna hogy milyen barbárok vagyunk de az ilyesminek nagy keletje lenne, úgyhogy nagyon hamar megvennék tőlünk a vetítési jogokat, amiből elég jó pénz folyna be a kasszába.Nem mellesleg ez elég jó propaganda műsor is lenne hogy én milyen jó diktátor is vagyok hogy naponta ennyivel kevesebb bűnöző van az országban! 2011-ben (sajna frissebb adatot nem találtam, de nem hiszem hogy azóta sokkal kevesebben lennének...) 17300 ember volt valamilyen büntetés végrehajtási intézményben és ők átlagosan 1,2 millió forintba kerültek az országnak HAVONTA! Egy egyetemista félévente kerül 100-300 ezer forintba, és azt hiszem abban egyetértünk hogy egy mérnök vagy orvos fog több GDP-t és elismerést hozni az országnak vagy egy uzsorás gyilkos erőszaktevő... Természetesen a börtön körül lenne elszállásolva a Honvédség ami a ritka egyéni vagy épp tömeges szökési kísérletek miatt folyamatos harckészültségben lenne, és a rengeteg "gyakorlat" miatt a világ legfelkészültebb serege lenne, nem úgy mint most hogy évente mindenki lőhet kétszer a puskával mert lőszerre se futja.
A kitudja hány éve épülő 4es metró meg az évenként felújításra szoruló utak építésének meg felújításának (de még sorolhatnám) a számláit is tüzetesebben is meg lehetne vizsgálni, biztos ott is megtömte egy két ember a zsebét túlszámlázással meg a "kifelejtett" építő anyagok árával, ők is szépen mehetnének szerepelni a fent említett reality showba. Persze ha egy ilyet sem találnánk én kérnék tőlük először bocsánatot, de akkor is furcsa hogy németországban ugyanannyiba kerül egy autópálya kilométere mint itt, és ott egy Airbus A380 is nyugodtan leszállhatna rá, itt meg a túlzott kamion forgalomra fogják a tönkremenetelt...
Van még ötlet bőven, de nem folytatom mert így is hosszú poszt lett
