Quote (ZeNoR @ Aug 4 2010 03:30pm)
lol mikor lesz az a meccs?
"A legtöbb bajnokság még nem kezdődött el, így ezúttal elsősorban nem a formák, hanem a pillanatnyi felkészültség alapján alakítottam ki a Londonba utazó keretet. Tekintettel kellett lennem arra is, hogy az U21-es csapat
ugyanazon a napon létfontosságú Európa-bajnoki selejtezőt játszik Boszniában, és ezért Koman Vladimir és Elek Ákos kivételével néhány olyan játékos, akire számítanék, Róth Antal keretében szerepel. Ahogy korábban is említettem, szeretnék a válogatott körül versenyhelyzetet teremteni, ezért a magyar bajnokságban jól szereplő, és már jó formában lévő labdarúgókat is meghívtam.
vagyis Aug. 11