Quote (jarabekg @ Dec 5 2014 11:50am)
Szoval nyilvan az alapveto gond az volt, ahogy az egeszbe belementunk.
Nagyon nem szeretem amit tanulok, raadasul most ket szakot vegzek egyszerre, nem sok idom van szorakozni/jol erezni agamat. raadasul nekem nem igazan szorakozas a szorakozas nok nelkul - legyen az o jo esetben, a szingli eletszakas alatt meg volt a tobbi ertelem szeruen. Barataimmal is iagazan ugy szeretek eljarni szorakozni, ha o is jon - vagy ha hozza johetek haza.
Szoval ha azzal hogy kimegy, gyakorlatilag magamra hagy egy valag stresszel, ugy hogy szorakozni sem nagyon van energiam.
Mikozben o ugy allt az egeszhez, hogy akarmennyit kibirna kulon, a tudatban hogy szeretjuk egymast, es haza akar hozzam jonni (haza tud jonni hozzam). Ami alapvetoen persze romantikusan hangzik, de szerintem a gyakorlatban semmi mast nem jelent, csak azt, hogy elvarja, hogy mig o elmegy felevre kulfoldre szorakozni, es semmit nem tesz azert, hogy ez a kapcsolat mukodjon, ugy is fentmarad. Es azt gondolom, hogy hazassagnal, amikor mar gyerekek is vannak meg mar sok eve egyutt van az ember meg mukodhet is, de nem ket 20-22 eves fiatalnal, akik most vannak eletuk teljebe.
Szoval ezzel az alapveto konfliktussal indultunk bele az egeszbe. Persze kozben kideurlt, hogy toredeket fogja annak az idonek itthon tolteni amit megigert. Ez persze totalisan betette nalam a kaput, ugy ereztem hogy messze nem en vagyok neki a legfontosabb, emiatt allandoan veszekedtem meg hisztiztem vele. Egy pontig abban se volta biztos, hogy akarom az egeszet, de az egyik baratom a lelkemre beszelt, hogy probaljam meg. Tobbszor fordult elo olyan, amitol kulon ideges lettem, peldaul nem lehetett elerni telefonon, vagy a mar megbeszelt hazajovetelt tovabb akarta faragni. Es persze ilyenkor csunya harcokba es szovaltasokba mentunk bele. Csunyan beszeltem vele, lelkiismeret furdalast keltettem benne. Aztan a veszekedesek addig gyuruztek, hogy mar nem birtuk tovabb, es megigertette velem, hogy nem folytatom ezt a viselkedest, es inkabb csendben turok, mig en cserebe megkertem, hogy rendben van, de akkor tartsa szem elott, hogy ez az egesz mennyi rossz erzest okozott nekem, es igy viszonyuljon a kapcsolatunkhoz. Ez a rossz erzes akar jogos akar nem, megvan, es ha velem akar lenni, akkor uzletelnie kell vele.
Aztan beutott a krach, szetszakadt a terdem, vegig kellett egylabaznom egy egesz napot, hirtelen senkihez nem tudtam fordulni, meg az ocsem is videken volt eppen. Emiatt borzasztoan merges lettem ra (nem az ocsemre), megint elkezdtem a helyzet miatt hibaztatni, aztan korhazba is kerultem, mutottek is, es ot igy sem foglalkoztatta mas, csak hogy alkudjon a kovetkezo hazajovetelbol. Persze elgondolkodtam azon, hogy ilyen ember az ilyen, de tudtam, ha nem harcolok vele, meg ne varom el hogy hazajojjon elotte egy hetre, akkor valoszinuleg hazajott volna amikor korhazba kerultem, ezert valahol melyen elneztem neki... Ezen a ponton a sulis felevem is szetesni latszott, nem tudtam rendesen jarni, hianyzotam a korhaz miatt orakrol, es ez mar sok volt, meguntam, hogy allandoan harcolnom kell vele. Megfogadtam, hogy valtoztatok az alapveto hozzaallasomon, megmondtam neki, hogy innentol mindent ugy csinal ahogy szeretne, es titkon magamban remeltem, hogy azert igy az o hozzaallasa is valtozni fog, es megertette, hogy nekem milyen rossz, es sokkal normalisabban fog viselkedni.
Es pont az ellenkezoje tortent, ahelyett, hogy megvaltozott volna a hozzaallasa, meg rosszabb lett. Tovabb akart alkudozni az egyik hazajovetellel, eg ilyen faszsagokkal piszkalt, hogy mit irhatok ki facebookra mit nem, sot egyszer annyira csatakreszegre itta magat, hogy kezelhetetlenne valt, es egy nagyon csunyat veszekedtunk ezuttal eloben is (elofurdult mar ez tobbszor, nem nagyon bulizott gimibe, nem ismeri a hatarait, inni meg szeret, aztan neha megszalad, es en ezert nagyon merges vagyok, mert altalaban nekem kell uzeletelni vele, es ilyenkor bunko, akacs meg onfeju, ahelyett, hogy csak csinalna neki amit ondok, ha mar ilyen allapotba kerult). Persze kozben ugye figyeltem arra, hogy az alku rameso reszet tartani kell, semmi tombolas, semmi lelkiismeretfurdalas keltes... Ez ment nagyjabol 1 honapig, addig a pontig amig a heten le nem szolitott az esernyos lany. Nem az tortent, hogy hirtelen megtetszett, es el akartam erte hagyni, hanem elgondolkodtam azon, hogy ilyen elemi kedvesseg is milyen vegtelenul jol esik, es hogy ebben mar tul regota nem volt reszem, hogy igy szuksegem van-e erre a kapcsolatra, es ezert szunetet kertem tunditol, hogy atgondoljam a hozza fuzodo viszonyomat. Ezen a ponton azt is gondoltam, hogy talan egy randi eg o is lenne, indig is szerettem ismerkedni, kikapcsolodasnak is jo, es talan valami objektivebb mercet fogok kapni a kapcsolatunkhoz. Ennek azomban nem vart kovetkezmenye lett, hirtelen megvilagosodott benne mindaz, amire mar honapokkal ezelott kellett volna, rajott hogy ez az egesz nem fog mukodni anelkul, hogy ereztetne vele, hogy en vagyok neki a legfontosabb, hogy tennie is kell a kapcsolatunkert, es hogy tenyleg velem akar lenni, akar mostmar eletunk vegeig. Konyorgott hogy adjak neki eg egy eselyt, en meg ramondtam az amment, de mondtam, hogy tennie is kell valamit azert, hogy lassam, hogy tenyleg komolyan is gondolja.
Itt tartunk most, hazajon meg ugy is, hogy csak tanulni fogok, ugy hogy kozben nemsokara amugy is hazajott volna.
Persze a januar februart igy is valahogy ki kell birnom, meg ki is kell mennem hozza, amire nincs tul sok kapacitasom jelenleg. Dehat ez van. Tudom, hogy szemetseg ilyet varni, de remelem megterul a kapcsolatunk valamelyik kesobbi stadiumaba.
Igazából tényleg nem te vagy neki a legfontosabb, de szerintem ez teljesen rendben is van. Gondolom te sem áldoznád fel érte az egyetemet és hasonlókat, ő is úgy van vele, hogy ezt a félévet abszolút megéri nélküled töltenie. Ezt csak azért mondom, mert én is éreztem már olyat, hogy nekem a világon mindennél fontosabb valaki és ebbe az érzésbe abszolút nem fér bele egy ilyen önként választott félév.
De ettől függetlenül baromira nem mennek rendben a dolgok, csak még ezt nem látod. Az is több, mint valószínű, hogy nem ő lesz a feleséged. Csak mondom...