Quote (Jancsipapa @ 12 Mar 2013 18:13)
látom lófaszt nem néztél ennek utána, mert csak a szokásos közhelyeket durrogtatod (pont rólad nem gondoltam volna ezt egyébként)
nem mondom, hogy nincs az általad említett felelőtlen ember, hogy laptopra, csillivilli ótóra, teszkópénztáros fizetésre vette fel százhúsz évre a hitelét, de a legnagyobb többség az a házra vette fel és fel volt készülve az árfolyam változására, akár arra is, hogy másfélszer annyit kell fizetnie emiatt. az utánajárásról meg csak annyit, hogy a pénzügyi szektorban dolgozó banki alkalmazott is azért szervezte be maga alá az ismerőseit erre a hitelre (és vette fel maga is esetleg!), mert ő is meg volt róla győződve, hogy ez korrekt hitel lesz, de itt már mindenki dörzsölte a kezét, hogy ez jó lóvé lesz
de nem hogy majd 2x annyit kell visszafizetni, az ilyen-olyan frissiben kitalált költségek miatt
és akkor még azt tegyük hozzá, hogy akkor mindenkinek volt munkája (nyilván nem kaphatott volna hitelt másféleképpen) és esetleg úgy gondolta, hogy az egymillió munkahely az nem azt fogja jelenteni, hogy összesen lesz egymillió munkahely
Nem akarlak megbantani, es meg valoban nem volt idom ranezni a linkjeidre.
Latom a bankok illetve a kormany felelosseget is az ugyben (rossz hitelszabalyozas, iszonyatosan kockazatos hitelek megengedese) de azert kurvara nehez meghatarozni, hogy most ki mennyire felelos, es kit mennyire "mentsunk meg".
Gondolj bele az egyszeru szituacioba, hogy X csalad felvette a 10millat forintalapu hitelre Y meg devizara. Az elso evekben a devizasok faszan elvoltak, par tizezerrel akar kevesebbet kellett fizetniuk is mint a forintosoknak. Aztan hirtelen fordul a kocka es eler egy pontot a hitel amit mar nem akarnak, vagy nem tudnak kifizetni, mig a forintalapuak stabilak. Mi ez ha nem gambling???
Es amikor a kormany eloall a devizahitelesek menteset szolgalo tervekkel, amikbe 10milliardokat pumpal bele, mig mondjuk a forinthiteles is ugyanugy meg van szorulva mert elvesztette az allasat?
Iszonyat kenyes kerdes ez, es iszonyat halas vagyok a csaladomnak hogy nem vertek magukat hitelekbe soha pedig nem uszunk a penzben,
Ha az este vegre lesz 1 szabad oram nekiesek es elolvasom / megnezek mindent amit linkeltel es reflektalok azokra is reszletesen.
btw ne mondd hogy a Kem fele 4millas kocsi es most sok a torleszto nem bassza a csorod neked is egy kicsit. Es ugye az ilyeneket is lehet menti a devizasokat mento csomag, mert nem lehet szemelyre szabott megoldast talalni mindenkinek.