Quote (ToldiSenior @ 3 Sep 2017 20:26)
Nekem teljesen nulla. És nem azért, mert a vallásom explicite tiltja, bár az is igaz, a vallásos emberek között nagyságrendekkel kevesebb az öngyilkos (bár sajnos nem nulla, ismerek mélyen vallásos templomjárót, aki felakasztotta magát, többet is).
Nekem személy szerint olyan egészségügyi problémám még nem volt, hogy azt mondjam, inkább a halál, mint a szenvedés. Ebből a szempontból az öcsém a példaképem: ő tavalyelőtt halt meg 29 évesen rákban, öt év folyamatos kínlódás, kemoterápiák, műtétek, csonkolások után. A halála előtt 4 héttel már csak suttogni tudott a tüdőáttétek miatt, 180 centi magasan volt vagy 35 kiló, de még ontotta a poénokat, idézte a vicceket. Még a morfiumot sem engedte, ezzel is nyert pár hét életet, még ha folyamatos szenvedés árán is. Így kell meghalni.
Voltak olyan megszégyenüléseim 19 éves koromban, hogy azon elgondolkoztam, lehet jobb lenne most meghalni, mint ezzel a szégyennel élni életem végéig (kirúgtak a koliból és így közvetve az egyetemről is), de aztán felvettek egy másik egyetemre, ahol sikeres voltam, így visszanézve olyan kis nevetséges az a tragédia, amit akkor életre szóló tragédiának gondoltam. De az, hogy én magam oka legyek a halálomnak, akkor sem jutott eszembe, őszintén mondom, nekem az imádság segített.
Örülök neki, hogy a rendszerváltás óta Magyarország lekerült az öngyilkosságok dobogójáról. Most már igenis ki lehet menni külföldre, itt lehet hagyni mindent, új életet lehet kezdeni, szerintem ez igenis számít. A kommunista időkben, szovjet elnyomás, orosz katonai megszállás alatt nem kaptál útlevelet, ott kellett megrohadnod, ahová születtél, szerintem ez okozta az "össznépi depressziót", ma a helyzet sokkal jobb, aki akar, ki tudja magát kaparni a szarból. Erről mi a véleményetek? Szerintetek miért van ma sokkal kevesebb öngyilkos, mint 30 éve?
szerintem a smink vloggerek miatt