Quote (Vismajor @ 13 Jun 2013 22:31)
hát majd talán ha lehiggadtam, fos ez az ügy, nagyon
de tl;dr verzió
>minden boldog
>jön egy csaj, bepróbálkozik
>lepattintom, de közben az jár a fejemben, hogy nem kellett volna, ok, tehát most kételkedem önmagamban?
>ok asszony, töltsünk külön egy hetet, muszáj éreznem h hiányzol, hogy nem vagy nekem magadtól értetődő
>biztos megcsalom, lgyen tököm kimondani h szakítás, etc
>közbe a csajjal aki miatt az egész volt, elmegyek inni. két koktél után totál ksézre itta magát, éjféltől reggel 5ig pátyolgattam, tök katatón volt. ok, ez nekem nn, otthon vna melegség, szeretet, biztonság, hülye vagoyk én?
>írok smst "barátnőmnek", hogy jaj szeretem, remélem jól aludt, etc
>visszaír egy olyat, hogy ne keressem, hagyjam békén, gyk kurva anyám(inb4 suspi), ezen felhúztam magam
>elolvaosk egy levelet amit a barátnőjének írt, amiben elírja, hogy ő tűr el engem, ő tesz engem boldoggá, én nem tudok nélküle élni, etc
>lol wtf akkor a gond megoldódott mert én ugyanezt gondoltam visszafele kvázi
>közben kiderül h megcsaltam 3 évvel ezelőtt, okj, megbocsát(szakítottunk, összejöttünk, rá kicsivel történt még a kapcsolatunk hajnalán), de az is kiderül, hogy a csajjal voltam bulizni és nála aludtam(aki istápoltam)
>ok neki ez elég, nem ad reményt a folytatásra, legyek boldog
>mfw nincs barátnőm, a másik csajnak vna barátja és amúgy sem akarok igazán tőle semmit, és még bántottam is azt aki a legfontosabb (volt) az életemben
shiet
errol a masik csajrol elfelejtettel kepet postolni
de ha megmondod a nevet bepotolom