most is töbmilliós megtakarításaim vannak, ha faszt akarnék verni pár évig megtehetném ^^

Igen, az fxck.rakanis.hu. Ott udvaroltál Lacuskának, nőnek adva ki magad.

vegul eljutottunk odaig hogy talalkoztam veluk rlben, vettunk nekem cuccokat, ugyertem markas ruhakat, voltunk vidamparkba... etc

Hosszú lesz majd, és kesze-kusza, ígérem, de a szorgalmasoknak második téma az, hogy tegnap ötezerre büntettek, mert halynal egykor a kijelölt gyalogos átkelőhelytől majd ötven méterre szaladtam át a nagy esőben az úton. Szerencsétlenségemre egyetlen jármű, ami akkor az utakon volt egy rendőrautó. Ojéé, szeretlek bűnmegelőzés, szeretlek magyarország.

Szuzikának a filmes topicba:
Hétvégén megnéztük a Törést, és a Faun labirintusát, mindenképp ajánlom, nézd meg
Megnéztük a Widockot is, de az annyira nem nagy durranás, amolyan művészi francia kusztümös film, kicsit Moulan Rouge beütéssel. Az eleje azért egész jó, meg van pár vicces jelenet, de a vége nagyon lapos lett.


Akkor a mai főfogás..

Sziasztok ismét !
Lejöttem netkávézóba, hogy írhassak pár sort, mert ugye nincs most pár napja netem, bár nagyon gondolkozom rajta, hogy végleg meg is szüntetem, de a miértet később.
Az hogy egy ideje nincs netem ráébresztett, hogy függő vagyok, és hogy nem jó ez így ahogy most van. Persze ez úgy jött ki, hogy mióta nem vagyok online elérhető rengeteg dolgot átéltem, találkoztam régi és új ismerősökkel, barátokkal, barátnőkkel, éjjel-nappal mindid volt mellettem valaki, szórakozóhelyről szórakozóhelyre másztunk, házibuli, pókerparty, tegelés, csikenelés, sörözés...
Önmagamba néztem, és miután újra értékeltem magam kipróbáltam ezeregy új dolgot, megtörtem a régi nézőpontjaim, másként látom a világot, rájöttem hogy nem kell nekem mindig online lennem, nem kell nekem virtuális közönség, nincs szükségem online barátokra, a fórumos postokra, az állandó veszekedésre, nincs
szükségem gfx munkára, nem kellenek idióta megjegyzések, és nem kell nap mint nap monitor előtt güvveszteni a szemeim, hogy valakivel társalogjak..
Így megint hülyén jön le a dolog, így ez megint csak egy jozef féle post, megint lehet támadni, megint lehet kötekedni, vicces mondatokat kreálni, gyerekes megjegyzéseket, szóviccet fabrikálni, de a lényegen ez mit sem fog változtatni.
Több éve dolgozom ugyanannál a cégnél, sikerből kaptam már eleget, de most nem is ez a lényeg, hanem hogy előtte minden más volt. Éjjel-nappal szórakozás, buliból buliba, az összes ismerős szemében én voltam a "nagy diszkóhős", a nagy csajozós, a nagy dumagép, a jófej partyarc. A városban bármerre és bármikor jártam mindig barátba, ismerősbe botlottam, ismertek a legtöbb szórakozóhelyen, a telefon éjjel-nappal csörgött, mindig spontán jöttek szórakozásra a lehetőségek, de egyszer ez megváltozott.
Ráuntam, hogy nem tudok úgy kimozdulni, hogy egyedül legyek, sok volt már az a rengeteg nyüzsgés, a napi hatszáz pacsi, a döntésképtelenség, hogy a hétvégén kivel mikor és hogy hova menjek úgy, hogy közben a többi ismerőst ne sértsem meg, hogy most megint kimaradok, sok volt, hogy az akkori barátnőmmel ebből többszőr problémába ütköztünk, hogy túl aktív életet élek, hogy nekünk mindig ott kell lenni valamelyik bulin, hogy nem bírok megülni a hátsómon, és csak úgy lenni a semmiben. Persze nem ezért akartam változtatni.Miután vele mindennek vége lett, akkor jött, hogy majd fél év depresszió, bezárkózottság, minden a feje tetejére állt, teljesen ellenkező stílust, viselkedést vettem fel, és akarattal-akaratlanul változtattam a dolgokon. Miután úgy éreztem, hogy a bezárkózottságon, depresszión kezdek urrá lenni, fogtam magam, és munka után néztem. Minden rendben ment, első nap, első hely, felvettek, másnap kezdhettem, és még ma is ugyanott vagyok. Persze már sokmindenen átmentem, jón és rosszan, de még mindig szeretek bejárni ugyanoda, ugyanabba a társaságba, ugyanabba a csapatba, igaz most már magasabb lépcsőről letekintve, mint első nap.
Több év, Több év munka, Több év ugyanott, Több év ugyanazokkal az emberekkel nap mint nap, barátokat ugye anno feladtam ( még amikor Vikivel együtt voltunk, ugye probléma volt, és megszegtem az alapszabályt. Mindig a barát az első, utána jön a szerelem..), és így már egyedűl nem volt szórakozás, nem voltak bulik, nem volt kikapcsolódás, csak a mindennapos munka. Na igen, persze itt volt a net, itt volt a fórum, itt voltak az online barátok, az online társalgás, a sok szívatás, a jozef egy nyomorék, neki nincs élete és a többi. Minden egyes próbálkozásom a közösség véleményének megváltoztatásra egyből elsűlyedt, miért is ne, ha nem volt tényleges életem, és ezt most így én írom, nem ti mondjátok.. Az nem igazán élet, hogy munkának vége, és rohanok a virtuális világomba, ahol napi pár post után már nyugodtan feküdhetek le.
Ezért lehet a fejemet venni, lehet ismét beszólogatni, lehet megint nyomorékozni, hogy hosszú lett, felesleges elolvasni, meg a többi, és igazából én nem is várok mást, de még ezt sem, csak ismét jól esik püfölni a billentyűzetet. Giccát is kénytelen vagyok felhozni, ha már az életembe ennyire belementem, mert neki sok jót köszönhettem, még ha nem is örülök a zárójelenetnek. Már többszőr is meséltem fórumon Vikiről. Igazából így elég kesze-kusza az egész, de ők ketten azok, akik teljesen felforgatták anno, és most is a világom, az érzéseim. Akarattal, vagy akaratlanul változtattak teljesen az énemen.
Viki volt az első igazi, és igen, előtte csak amolyan "egyéjszakás kalandokba mentem bele, sosem kellett addig kapcsolat, mindig csak az aznapi buliba kellett valaki, akivel épp vagyok, de ezt nem akarom részletezni, sokan tudják majd mire gondolok..
Szóval ugye volt Viki, ő volt az akinek sok voltam, persze szerettük egymást, és még most is szeretjük, de ő akkor inkább az az otthon ülős típus volt. Egy év együttélés kettesben engem is, és őt is nagymértékben megváltoztatott. Ő örökmozgó sikeres fiatal csinilány lett, neves banknak dolgozik, sikeresen letette az iskolát, amit én akkor azért attam fel, mert ő beteg volt, és én mellette ültem nap mint nap a korházban, persze ez az én hibám, és nem őt szeretném hibáztati (ezt csak azért mondom, mert volt már olyan, akinek ez így jött le..)..
Így ugye Viki teljesen felforgatta az életem, jó vagy rossz, az eldönthetetlen, de még mai napig is mindig eszembe jutnak a régi szép emlékek, mindig magam előtt látom, eszembe jutnak a közös emlékek..
Gicca úgyszint változtatott, nem kicsit, sokat..
A történetet már mindenki ismeri, mindenkinek jöjjön le az a verzió az elmondottakból ami neki szimpatikus. Ugye ő az, aki a deprsszió, és a több év munka után lépett be a jelenetbe. Ő volt az, aki a reményt hozta, hogy van kiút, lehet változtatni. Mindegy, hogy milyen, miként, ki mit gondol, én szerettem, és még most is szeretem, azt hiszem, tiszta szívből. Ő ébresztett ismét rá arra, hogy van a munkahelyen kívül is élet, lehet másképp, lehet igazán élni, lehet szórakozni, bulizni. Igazából ezért is volt az a rengeteg pénzszórás, a minden nap éttermezés, mekizés, mozizás, szórakozás, satöbbi. végre úgy ébredhettem, hogy vagyok valaki, nem nagy, nem herceg fehér lovon, de nem csak egy munkás, aki hol dolgozik, hol meg csak pihen, és a kettő között ott a virtuális világ.
Neki közönhetem, hogy újra embernek, és nem robotnak érezhetem magam, újra elkezdtem a régi barátaimmal felvenni a kpcsolatot, elkezdtem kijárni szórakozni, akaratlanúl stílust váltottam, jött a piercing, a zenei stílusváltozás, a könyvek, az ötlet, hogy folytatom a sulit, hogy kimegyek külföldre, hogy feladom az itteni életem, kezdek mindent elölről, mert lehet, képes vagyok rá..
Persze itt is mindennek vége lett, kezdődött az egész elölről, itt is depresszió, igaz már egyszer megtanultam, hogy miként védekezhetek ellene, így ez most nem volt huzamosabb idő, de tőle is nap mint nap megkapom az emlékeket, a hiányérzetet.
Szinte már nincs is dolog a környezetemben, amiről ne ők ketten jutnának eszembe. Nincs óra még álmomban sem, amikor valamelyikük épp ne lenne képzeletben a szemem előtt, ne kettejük közül valakire gondolnék, ne a régi emlékek jönnének elő. Elég vicces egy helyzet, mikor már egy mekis hamburgerről is gicca jut az ember eszébe, egy éppen valamelyik délutános kimozdulás, vagy egy hegyalja fesztiválról arra asszociálni hogy Vikivel töltött egy hetes sátrazás ne jusson az ember eszébe. Elég egy színes frizura, egy dallam, egy vicces tárgy, egy hasonló stílust szembe látni, egy hasonló mondat, egy márka, egy telefon, egy beszélgetés, de még egy ölelkező pár látványa is, de bármi, mindig elő kell jönniük az emlékeknek. Igazából ténylegesen nem dirrekt rágom magam a múlton, csak úgy maguktól jönnek elő a dolgok, és így tehetetlen vagyok ellenük. Ezért is gondolkozom már régóta, hogy pár évre megpróbálok itthonról szabadulni, megpróbálom a lehetetlent külföldön, feladok mindent, azaz őszintén kimondva a semmit, pár évig kint leszek minden emléktől távol, felejtek, és amikor már úgy érzem minden emlék teljesen szertefoszlott, visszatérek. Persze ez mind csak szép álom, itt van a család, itt van a fix munkahely, amit nehéz csak úgy feladni egy álomért..

..

Szuzikát itt is megemlítem, és elnézést is kérek egyben tőle. Ő így pár beszélgetés, hozzászólás alapján nagyon kedves, aranyos, humoros lány (elnézést, hölgy ) fórumozó, és én tényleg nem szeretném őt bántani pár át nem gondold hozzászólással. Egyáltalán nem célom meghódítani, egyáltalán semmi célom, sem rossz, sem jó. Igazából ez is ott kezdődött, hogy ugye alapjáraton próbálok kedves lenni (szerintem), amiből a fórumon szójáték alakult ki, én meg csaptam a lehetőségre, és próbáltam ismét más oldalról megfogni a közönséget, és egyben szuzikát is. Igen, most is voltak alkalmak, hozzászólások, amikor messzire mentem a rossz humorommal, szóval elnézést. Viszont minden bohóckodós posztban leírt bók, dícséret igaz volt, tényleg kedvelem, szimpatikus, aranyos lánynak tartom ..
A lényeg, a miért is, hogy most megint egy hosszadalmas hozzászólást készülök írni azért van, mert múltkor találkoztam három itteni felhasználóval ( az ott egy felni :DDD ), és az akkori bezsélgetés elgondolkoztatott, emlékeztetett bizonyos dolgokra, miértekre, célokra, hibákra. Igen, az után is nyílt egy hosszadalmas téma, hogy elnézést mindenkitől az itteni viselkedésemért, és akkor fogadtam meg, hogy megint változtatni fogok.. Azóta a nap óta rengeteg dolgon változtattam, próbáltam tartani magam az ígértekhez, a fogadalmamhoz. Megint buli buli hátán, rengeteg új és régi ismerős, új lehetőségek, új nézőpont, új fogadalmak.
A rengeteg új dolog, az időhiány, a figyelmetlenség miatt elfelejtettem feladni a számláimat, és így is jutottam el odáig, hogy jelenleg úgy néz ki pár napig nincs netem. és most hogy nincs net, kezd megint minden megváltozni, két percet nem bírok ki itthon egymagam, nem az hogy unatkozom, hanem hogy hiányzik a kintlét, a mozgás, a szórakozás. Három napig nem is voltam itthon, most is csak aludni jöttem haza, mert már kellett a vízszintes pihenés, de holnap megint jön a folytatás, biztos, mert most is mehetnékem van, hiányzik a valós társaság, az élet, az új dolgok..Igazából nem is tudom miért megyek bele ennyire, miért érzem úgy, hogy ez most meg kell osztanom az itteniekkel. Talán a hétvégi rengeteg drog, buli, alkohol,vagy mert ez volt az a hely egy darabig, ahova kikapcsolódni jöttem fel, ahova szórakozni jártam fel, itt voltak az akkori egyedüli barátaim, itt láthattam a világot másképp.
Amúgy az a rengeteg badarság, a kötekedés, a tudatlanság javarészt mind ténylegesen megjátszott volt, ahogy anno párszor már próbáltam elmondani, próbáltam színészkedni, úgy előadni dolgokat, okoskodni, olyan dolkokat állítani, hogy arra majd harapjon a többség. Persze sosem rossz indulattal, hanem mint a való életben is, mint egy bohóc, próbáltam szórakoztatni magam és a közönséget. Elég volt egyetlen vicces, buta, retardált hozzászólás arra, hogy egy újabb kétszáz oldalas jozef féle téma nyíljon, amihez én is hozzá tudok szolni. Kellett pár értelmetlen poszt, pár értelmetlen cselekedet, hogy ne tűnjek el a semmibe, meg amúgy is szeretek mindig középpontban lenni. Elnézést érte így utólag is, mindenkitől, minden sértettől, baráttól, felhasználótól. Rosszat ténylegesen senkinek nem akartam, és ezentúl sem akarok.
Igazából csak változtani szeretnék ismét, itt is, ott is, mindenhol, mert ez így tényleg nem jó. Nem jó az itteni színészkedés, és az életben is kezdenék végre magammal valamit. Ezért is gondolkodtam el, hogy a legnagyobb kezdőlöketnek a net felmondását tartogatnám. Ez így elég retardált, kocka kijelentés, de ha eddig elolvastad, és értelmezted, akkor értheted a miértet, és láthatod a normalitás célját is.
Beteges vagyok? Igen! ..de ezt most így jó volt kiadni, jó volt egy kicsit írni, kiadni a gondolatokat, még ha a virtuális közösségnek is, és még ha kesze kuszára is sikeredett az egész. Haragosaim meg eddig is voltak a digitális világban, és ezentúl is biztos lesznek, nekik biztos kár volt elolvasni az egészet. Persze nekem egyikőjük sem ellenség, senkiben nem láttam és nem látok majd rosszat, az után sem, hogy ezt végig olvassa, és hogy esetleg ezek után más véleménnyel lesz rólam.
A mostani hétvége nagyon ott volt, szuperűl éreztem magam, rengeteg programon részt vettünk, sok új ismerőst, barátot szereztem, volt mindenből egy kicsi, szóval hihetetlen volt, és várom a következő hétvégét.

..hogy ebből most mi igaz, és mi színjáték ? Döntsd el magad! Jozef meg egy nyomorék, mert őszinte, és nyílt, és mert rendbe akarja tenni azt, amit éveken keresztűl elszúrt

Nyilván.

Mint férfi vagy mint nő?

Gyónni kellemetlen. Sok katolikus valahova a tudata peremére száműzi a gyónást. Ünnepek közeledtével nagyot nyög, és rászánja magát, hogy aztán minél hamarabb visszatérjen a „rendes” kerékvágásba, ahol nincsenek ilyen kényelmetlen dolgok.
Mások áhítják a gyónást és eget-földet bejárnak, amíg találnak papot, aki hajlandó fogadni őket, és óraszám hallgatni vallomásaikat, amelyekben nem annyira bűneik, mint pszichológiai állapotuk játssza a főszerepet. Ha aztán ezt a megértő gyóntatót távolabbra helyezik vagy netán Isten magához szólítja, beszüntetik a gyakori gyónást.

A két típusban egy közös: egyiknek se változtat életén a gyónás. Csak emberi kielégülést nyújt. Egyik eleget tett a törvénynek és hagyománynak, a másik jól kibeszélte magát és megkönnyebbült. De Isten maradt, ahol volt, és ők is maradtak, ahol voltak.

Pedig a bűnbánat szentségének az volna a rendeltetése, hogy Isten belépjen életünkbe és megváltoztassa azt. Kövessük a feloldozás szövegét: „Isten, a mi irgalmas Atyánk, aki Szent Fiának kereszthalála és feltámadása által kiengesztelte önmagával a világot, és kiárasztotta a Szentlelket a bűnök bocsánatára, az Egyház szolgálata által bocsásson meg neked, és adja meg a békét; és én feloldozlak téged bűneidtől az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében.” Előfordulhat, hogy a gyóntató időnyerés céljából elhagyja a bevezető mondatot és csak a szorosan vett feloldozás szavait mondja el, vagy lerövidíti a formulát. A feloldozás természetesen ilyenkor is érvényes. A bevezető mondat azonban mégis nagyon fontos, mert föltárja a tartalmát annak, ami történik.

Az Egyház szolgálata révén a bűnbánóban Jézus kereszthalának és föltámadásának ereje lép működésbe, és kiárad rá a mindent megújító Szentlélek. Nem az elkövetett bűnök puszta sztornírozása megy végbe, hanem Isten újjáteremtő műve. Aki bűnösként térdelt le, szentként kel föl. Aki a pusztulással volt eljegyezve, most a Szentháromság életét hordja magában. A csődre ítélt egzisztencia már a teremtő Szeretet edénye. „Aki Krisztusban van, új teremtmény” (2Kor 5,17).

A gyóntatószék az új teremtés műhelye. A gyóntató pap az új teremtés – személyében jelentéktelen – eszköze. A kiengesztelődés szentségének lényege, hogy Isten csodát művel a megtérő szívében, magához ragadja őt és áthatja önmagával. A bűnök azért törlődnek el, mert nem férnek össze Isten szentségével, aki behatolt a gyónó életébe, és szeretetének perzselő csókjával birtokába vette azt.

Természetesen kívánatos, hogy a gyóntató olyan személy legyen, aki előtt a gyónónak nem esik nagyon nehezére föltárni lelkét. Mégis, szögezzük le világosan, hogy ami a gyóntatóból igazán fontos a gyónásban, az nem a személyiség, hanem az apostoli hatalom: „Akiknek megbocsátjátok bűneiket, bocsánatot nyernek; akiknek pedig megtartjátok, azok bűnei megmaradnak” (Jn 20,23).

Nagyon nagy hiba azért halogatni a gyónást, mert nem vagyunk megelégedve a gyóntatókkal. A pap gyarló ember, ne akarjuk piedesztálra emelni, és ne várjunk tőle angyali tökéletességet. Egyszersmind azonban indokolt, hogy olyan gyóntatót keressünk, aki szolgálatával a feloldozáson túl lelki vezetést is nyújt. Bár a lelki vezetés szolgálata elválasztható a gyóntatói szolgálattól, mégis lehetetlen a gyóntatói működés egy minimális lelkivezetői tevékenység nélkül: a gyóntatónak nyilatkoznia arról, mi bűn és mi nem, milyen feltételek mellett adható egyáltalán feloldozás, és ha sok ideje nincs is egy-egy gyónásra, az esetek túlnyomó többségében indokolt egy-két lelki tanáccsal szolgálnia, sőt már a kiszabott elégtétel is mutat valamilyen irányt.

Ha a gyónó ezen kívül lelki dolgokra vonatkozó kérdéseit is fölteszi a papnak, és kellő gyakorisággal járul a kiengesztelődés szentségéhez, a gyóntatás és lelkivezetés szolgálata minden nehézség nélkül összeköthető. Ilyen kapcsolat természetesen nem akármelyik gyóntatóval lehetséges, meg kell találnunk a megfelelő személyt, akihez bizalommal tudunk lenni, és akinek állásfoglalásait megbízhatónak tartjuk. Ez vidéken nagyobb nehézséget jelent, mint a nagyvárosban. Saját plébánosuk előtt sokan nem tudják föltárni intim világukat. Ilyenkor megközelíthető távolságban kell találni egy másik papot, és azt meghatározott időközökben fölkeresni. Ha a lelkivezető túl távol lakik, vagy túlságosan ritkán keressük föl, a lelkivezetés névlegessé válik. Amennyiben diakónust, szerzetest vagy érett hitű, világi személyt választunk lelkivezetőnknek, akkor is célszerű állandó gyóntatóhoz járnunk, éspedig olyanhoz, akinek tanácsai nem ütik élesen a lelkivezető tanácsait.

Hogy olykor-olykor nem ítélik meg a dolgokat egyformán, az természetes és elkerülhetetlen. Éppen ezért vagyok annak a híve, hogy a lelkivezető és a gyóntató lehetőleg azonos személy legyen. Ő se tévedhetetlen, mégis nagyobb biztonságot tud adni, mintha rendszeresen ellentétes tanácsok között kell választanunk. Ha meggyőződtünk arról, hogy gyóntatónk hit és erkölcs dolgában töretlenül képviseli az Egyház tanítását, és tűrhetően tudunk kommunikálni vele, a gyóntatószéki szolgálat kereteiben kielégítő lelkivezetéshez juthatunk. Így azt a veszélyt is elkerüljük, hogy a lelkivezetés lelki fecsegéssé torzul.

Ahhoz, hogy állandó gyóntatóra leljünk, természetesen mindenekelőtt gyónnunk kell, mert csak a gyakorlat mutathatja meg, kinél találunk kellő megértésre és vezetésre. Elkerülhetetlen tehát, hogy benyissunk olyan papok gyóntatószékébe, akiket nem ismerünk. Hogy erre rá tudjuk szánni magunkat, tudatosítanunk kell a kiengesztelődés szentségének fent leírt lényegét. Nem azért megyünk gyónni, hogy pszichológiai kielégüléshez jussunk, nem is azért, hogy tanítást kapjunk, vagy kapcsolatot ápoljunk a gyóntatóval. Ezek mind következményei lehetnek (s remélhetően lesznek is) gyónásunknak, de nem képezik annak fő tartalmát.

A fő tartalom az, hogy Jézus Egyházában és saját lelkünkben az isteni élet új hulláma árad ki, amely begyógyítja a bűneink ütötte sebeket. Ehhez részünkről szükséges a hit, a megtérés elhatározása és a bűnvallomás. A gyóntató részéről egy szükséges: a feloldozás. Ezzel teszi értünk a legtöbbet, minden más csak kísérőjelenség. Kellemetlen tud lenni egy ballábbal felkelt gyóntató, és a papnak természetesen mindent meg kell tennie, hogy fáradtságát, rosszkedvét, személyes vergődéseit ne vigye bele a gyóntatásba, hanem szeretetteljes érdeklődést és megértést tanúsítson a bűnbánók iránt. De egy goromba pap, sőt egy hitetlen pap is rázúdítja gyónóira a teljes mennyet, ha a feloldozást előírásszerűen elimádkozza. A gyónás szertartása szentség. Isten cselekvése, nem a papé.

Mint mondottam: szükséges a gyónó részéről a hit. Nemhívőket nem szabad gyónásra kényszeríteni, esküvőjük előtt sem. A hit nélkül végzett gyónás nem adja meg a bűnök bocsánatát, sőt Isten szentségét sérti. A gyakorló katolikusnak se szabad azzal a hátsó gondolattal gyónnia, hogy „ez úgyse fog használni semmit”. Istennek vallja meg bűneit, és Isten mindenható. A jó gyónás nemcsak eltörli a bűnöket, hanem megadja a szükséges kegyelmet a bűnök jövőbeni elkerüléséhez is. Számos gyónó ebben nem hisz, és ezért megreked bűneiben. Ha hinne, haladna.

Szükséges továbbá a megtérés elhatározása. Mondhatnám úgyis: szükséges a bűnbánat. Két okból fogalmazok másképp. Egyrészt: a „bánat” szó érzelemre látszik utalni, jóllehet itt az akarat aktusáról van szó. Másrészt: ebben az elhatározásban benne van az elégtétel elvégzésének szándéka is. Az ősegyházban csak vezeklés után kaptak feloldozást a bűnbánók, a jelen gyakorlat viszont később elvégzendő elégtételt szab ki. Hangoztatni kell, hogy ez lényeges része bűnbánatunknak. Bűnünk sebet ütött az Egyházon, és legalább jelképes cselekedettel ki kell fejeznünk, hogy készek vagyunk gyógyítgatni ezt a sebet.

Az elégtétel elvégzésének szándéka nélkül végzett gyónás érvénytelen. Ha nem értjük az elégtételt vagy problémát jelent az elvégzése, szólnunk kell a gyóntatónak. Amennyiben a gyónás után mégse végezzük el az elégtételt, ez nem teszi visszamenőleg érvénytelenné a gyónást, de vétkes mulasztás. Ha addig halogattuk, amíg elfelejtettük, mi is volt az elégtétel, következő gyónásunkban (vagy ugyanattól a gyóntatótól gyónáson kívül is) másik elégtételt kérhetünk. Mindezek fényében lényeges, hogy a gyóntatószékből távozva számontartsuk, és mielőbb elvégezzük a penitenciát.

A „megtérés elhatározása” azonban sokkal több az elégtétel elvégzésének szándékánál. Szükséges, hogy a gyónás megtérést jelentsen, vagyis elfordulást a bűntől és odafordulást Istenhez, akit a jövőben teljes szívünkből törekszünk szeretni. Találkozni lehet olyan gyónókkal, akik a feloldozást csak a múltbeli bűnök sztornírozásának tekintik, de nincs szándékuk változtatni életükön. Nem mondanak le a politikai ellenfél iránt táplált gyűlöletükről, fönn akarják tartani házasságon kívüli szexuális kapcsolatukat, szenvedélybeteg létükre nem hajlandók elvonókúrára, vagy ragaszkodnak súlyos közeli bűnalkalmakhoz (pl. szerelmesek egy lakásban, tanúk nélkül, kulcsra zárt ajtók mögött).

Az ilyen gyónás érvénytelen és szentségtörő. Ha történetesen föloldozást kapnak egy kevésbé figyelmes, vagy liberális felfogású gyóntatótól, ez nem törli el bűneiket, mert a bűnbocsánat objektív feltételei hiányoznak. A gyóntatónak csak alkalmazni van joga a katolikus erkölcstant, nem megváltoztatni. A kegyelmet ugyan közvetíti, de nem ő adja.

Szomorú típusa az ilyen megtérés nélküli gyónónak, aki saját erkölcstant csinál magának, mondván, hogy „az ő lelkiismerete szerint” megengedett az, ami a katolikus Egyház szerint tilos. Mint II. János Pál pápa tanítja, a szabadság csak akkor szabadság, ha az igazságban gyökerezik. Az igazságot pedig nem a mi vélekedésünk állítja elő. Nem mi rendelkezünk az igazsággal, az igazság rendelkezik velünk. Sem az egyedi hívő, sem a gyóntató, vagy teológiai tanár nem teheti túl magát azon az igazságon, amit a Katolikus Egyház Katekizmusa biztos és kötelező módon elénk ad. „Jaj azoknak, akik a rosszat jónak mondják, és a jót rossznak; akik a sötétséget világossággá teszik, és a világosságot sötétséggé” (Iz 5,20). A megtérés a tévtanokból a hit igazságához való visszatérést is jelenti.

Szükséges továbbá a gyónó részéről a bűnvallomás. Ha ez valamilyen okból gyakorlatilag lehetetlen (eszméletlen betegnél, süllyedő hajón vagy egyéb szükséghelyzetben), el is maradhat; ha a hit és a megtérés elhatározása megvan, a feloldozás célba fog találni. Átlagos esetben azonban szükséges, hogy a gyónó legalábbis minden halálos bűnét fajta és szám szerint megvallja. Ha nem vagyunk biztosak benne, hogy egy bűn halálos volt-e, jól tesszük, ha meggyónjuk, de nem vagyunk erre okvetlenül kötelezve, és tökéletes bánatot indítva áldozhatunk gyónás nélkül is.

Egészséges lelkiismeretű embernél azonban nem lesz probléma annak megkülönböztetése, hogy hátat fordított Istennek (halálos bűn) vagy csak megbotlott a feléje vezető úton (bocsánatos bűn). Ha valaki lelki életet él és sűrűn gyónik, annak életében a halálos bűn kivételes tragédia, mindennapi botlásai általában nem halálosak. Még tárgyilag súlyos bűnök esetén is gyakran fönnállnak olyan szubjektív enyhítő körülmények (pl. a kellő pszichológiai szabadság hiánya), amelyek a bűnt bocsánatossá teszik.

Az aggályosságnak nevezett kényszerneurózis mindenütt halálos bűnöket lát, de az aggályosnak egyáltalán nem szabad arra hallgatnia, amit lelkiismeretének vél, holott valójában szorongásos kórtünet; neki kizárólag a gyóntató utasításaira szabad hallgatnia.

Egy új, természetfölötti élet kalandja áll előttünk, a sátán vereséget szenvedett, Isten öröme lakik bennünk. Merítsünk a kincsből, amelyet hordozunk!

Mint mondottam: szükséges a gyónó részéről a hit. Nemhívőket nem szabad gyónásra kényszeríteni, esküvőjük előtt sem. A hit nélkül végzett gyónás nem adja meg a bűnök bocsánatát, sőt Isten szentségét sérti. A gyakorló katolikusnak se szabad azzal a hátsó gondolattal gyónnia, hogy „ez úgyse fog használni semmit”. Istennek vallja meg bűneit, és Isten mindenható. A jó gyónás nemcsak eltörli a bűnöket, hanem megadja a szükséges kegyelmet a bűnök jövőbeni elkerüléséhez is. Számos gyónó ebben nem hisz, és ezért megreked bűneiben. Ha hinne, haladna.

LoL RoFL...

az én apám pap, és mindkét nagyapám is pap, a sógorom is pap, tizenegy nagybátyámból tíz pap, negyvenkét unokatesómból több mint tíz pap (vagy papnövendék), görög katolikus vallású vagyok, gyakorlatilag a templomban nőttem fel.