Egy este fiatal nő tűnt fel a vasútállomáson, s csak mozdulatlanul állt a sínek között. Másnap jött a hír: a vonat halálra gázolt egy férfit. A lány az elkövetkezendő években többször megjelent, s utána mindig meghalt valaki... A történetet többen ismerik Magyarországon.
Mégis jó okuk volt rá - legalábbis eddig -, hogy ne adják tovább. Úgy vélem azonban, ma már igazán nincs ok a hallgatásra. Más időket élünk. Ami történt, régen volt - több mint negyven évvel ezelőtt. A szereplők már szinte mindnyájan eltávoztak ebből a világból.
Magyarország, 1960. január eleje. AVeszprém megyei falu kis vasútállomásán új munkaerő állt szolgálatba. Jánosi György frissen végezte el a vasúti tisztképzőt, és az akkor még álmos, nem fejlődő bakonyaljai község kietlen vasútállomására került.
Az egyetlen sínpár itt kanyarodott el nyugat felé, hogy hamarosan belevesszen a Bakony erdejébe. Ajka, Devecser volt a további útirány. György még sohasem járt arrafelé, alföldi gyerek volt, és a távolban kéklő hegyeket is idegenkedve figyelte. Ekkora fákat és ilyen véget nem érő erdőket sem látott azelőtt. Akis állomás főnökeként szinte egyedül látta el a szolgálatot. Alakása is ott volt az állomás mellett. Váltótársával hol éjszaka, hol nappal voltak szolgálatban. Nem volt arra nagy forgalom. Két személyvonatpár bontotta meg a falusi csöndet, kettő Veszprém felé, kettő meg a Bakonyba ment el. A mozdonyvezetők hamar öszszebarátkoztak Györggyel, ha megkérte őket, hát hoztak neki ezt-azt a városból. Cserébe meg nyáron gyümölccsel, télen egyegy demizson helyi borral ajándékozta meg őket. A nőtlen fiatalember iránt hamarosan érdeklődni kezdtek a lányok is. Nem laktak sokan a faluban, mindenki ismert mindenkit.
1960 őszén egy este - korán sötétedett, talán november eleje volt már? - György kijött az állomásfőnöki szobából, az egyetlen szolgálati helyiségből. Emellett már csak egy csöpp várószoba volt az állomáson. György a szenesvödröt vitte megtölteni a ház mögötti kamrába. Egy fiatal lányt pillantott meg a sínek mellett. Olcsó, vékony, szürke kabátban úgy állt ott, mint aki vár valakire. Az arcát nem látta, de azért odaszólt neki barátságosan: - Jó estét. Vonatra vár? Ma már nem jön egy sem. A várakozó meg sem rezdült. György vállat vont. Siket tán az a lány, vagy mi? Valami azt súgta neki, nem idevalósi, mintha azelőtt sohasem látta volna. A falubeli lányokat legalább látásból ismerte már. Visszafelé jött a tele szenesvödörrel, húzta a vállát a súly. Látta, hogy a nő még mindig ott várakozik, de már egészen a sínek mellett áll. Ha jönne még vonat, rászólna, menjen onnan, nem jó oly közel állni a sínekhez... Hát csak vállat vont és bement.
Másnap hajnalban a bakonyi munkásvonat halálra gázolt egy férfit. A Devecser felől érkező vonat a korai szürkületben a hegyről jött le éppen, a mozdony megkönnyebbülve fújtatott, a kerekek zakatoltak a síneken. Az ember váratlanul bukkant fel, a kanyarban látta meg a vezető, de akkor már közel voltak, túl közel... A mozdonyvezető később verejtékes arccal mesélte Györgynek, milyen rettenetes volt. Látta a férfi hátát, és hiába húzta a gőzdudát, meg fékezett is, ahogyan csak bírt - azért egy vonat nem olyan ám, mint a parasztszekér, nem áll az meg rögtön. Viszi a súlya, pláne lefelé. György szomorúan bólogatott. Mint vasutas, együtt érzett a mozdonyvezetővel, szegényt majd vegzálják mindenféle hivatalos, egyenruhás emberek.
Aztán elmúlott az ősz, már 1961-et írtak, kemény volt a tél, nagyon kemény. Februárban olykor nem is jöttek a vonatok, a Bakonyban belepte a síneket a hó. Katonákat vezényeltek ki, azok tisztították, majd ismét eltorlaszolta a szélhordta hó. Csak a hónap végén derült ki az idő, kék ég nevetett rájuk. Este megint ott volt az idegen lány. Ugyanabban a könnyű kabátban, és az arca az egyetlen lámpa fényétől árnyékba merítve. - Jó estét. Ilyenkor már nem jön vonat. Nem fázik? - kérdezte György. A nő odafordult. Sápadt volt, érdekes arcú, tán húszéves, ha lehetett. Nem volt szép, de csúnya sem.
- Jó estét. Várok valakit. - Ide ma senki sem érkezik - ingatta fejét a vasutas. Valami hideg áradt abból a nőből, nem is akart vele sokáig beszélni. Pedig hát mit is csinálhatna ilyenkor estefelé? - Én azért csak megvárom - mondta a lány. György vállat vont. Visszament a szobába. Amikor megfordult, és kinézett a kis ablakon, a lányt sehol sem látta. Szóval mégis elment. De vajon hol lakik? - töprengett még percekig. Aztán csak bóbiskolt, alig várta a hajnalt. Másnap a veszprémi vonat nem messze a falutól, az egyik földúti átjáróban nekiment egy parasztszekérnek. A rajta ülő öreg bácsi, meg a középkorú fia a mozdony kerekei alatt végezték. A falu gyászolt. Györgynek eszébe jutott: a múltkor is az ismeretlen nő felbukkanása után volt egy halálos baleset. Meg most is. Akkor egy részeg tántorgott a kerekek alá, most meg két dolgos parasztember nem figyelt eléggé. Fejét csóválta György. Meg is kérdezte egyik ismerősét, az erdészt, aki ott lakott a vasúthoz közel. Az meg visszakérdezett.
- Aztán milyen volt az a lány? - Húszéves, fiatal, tán még csinos is. Csak félhomályban láttam. Az erdész szótlanul szívta a pipáját. Nézett maga elé, mint aki erősen gondolkozik valamin. Csak nem azon, hogy elmondja-e Györgynek, hogyan is állnak a dolgok? Aztán csak a fejét rázta: - Ne törődj vele. Véletlen lehetett. Hát György el is felejtette, majdnem. Jött a tavasz, kivirult a határ, egynéhány nevetős széplány is megfordult az állomáson. Ha valaki rokon utazott Veszprémbe, kikísérték, aztán amint a füstös mozdony vontatta fekete kocsik eltűntek a távolban, még cicáztak egy kicsit az egyenruhás legénnyel. Akinek olyan jól állt a fején az a piros fedelű tányérsapka és olyan szépen mosolygott rájuk...
György nemsokára választott is egyet. Tán ez volt a faluban a legszebb, a legcserfesebb, a legbátrabb. Ahogy illik, meg is kérte a lány kezét a szüleitől. Nyár végére tűzték ki az esküvőt. Júniusban estefelé, amikor elment egy tehervonat is, megint ott volt az a lány. György nem látta jönni, nem hallotta a lépteit. Ott állt és most is az a vékony kabát volt rajta. Szürke, soványka árnyék, fakó hajjal. - Jó estét! Ma már nem jön vonat! - Jön az, csak nem ér ide - mondta a lány. Furcsa volt a mosolya, és megint olyan jeges hideg áradt belőle. György legyintett, és elment. Negyedórával később kiment, az idegent már nem látta. Aztán remegni kezdett lába alatt a talaj. Kisietett a sínekhez, ráállt az egyikre. Világosan érezte, hogy vonat közeledik fentről, a hegyről. De valahogy nagyon zakatol! És a sínek is olyan furcsán vibráltak a talpa alatt...
Éppen csak annyi ideje maradt, hogy elinduljon a talpfákon, rohanvást, felfelé. Borzalmas kép tárult elé. Fatörzsek törtek, mint a gyufaszálak, fém recsegett... És rengett a föld. György rohant, ahogyan csak bírt. És amikor a kanyarba ért, már tudta is, mi történhetett. A tehervonat fékje megszakadt, lefelé jövet veszélyesen felgyorsult. Csupa fával megrakott vagon nyomta maga előtt a mozdonyt, amely aztán a kanyarban kisiklott... Két vasutast temettek hamarosan. Az esküvő jól sikerült. György azon az őszön a világ legboldogabb embere lett volna. Szép, fiatal, jóravaló feleség került az állomás melletti kis házba. Rögtön lettek ott függönyök, virágok az ablakban, melegség hívogatta a férfit szolgálat után haza. De az idegen lány nem hagyta nyugodni. Egyik este találkozott az erdésszel:
- Háromszor jött, mindig meghalt valaki - mondta szemrehányóan. Mert már sejtette, hogy amaz tud valamit, csak hallgat. Az erdész toporgott a hidegülő estében, aztán kibökte: - Itt lakott, no. De régen, még a háború előtt. - Az meg hogy lehet? Hisz akkor tán gyerek volt még, vagy az sem - méltatlankodott György. Nem szerette, ha becsapják. Az erdész behunyta a szemét: - Szegről-végről még rokon is. Másodunokahúgom, no. A vőlegényét elvitték a frontra. Mindennap kijött az állomásra, várta, hátha visszajön. De csak távirat érkezett, tudod, olyan címeres. Hogy a legény odaveszett valahol Oroszországban. Akkor a lány utoljára jött ki az állomásra - mutatott a kanyar felé, ahol a sínek elvesztek a fák között. - Jött a vonat, ő meg a mozdony alá ugrott. György semmit sem értett: - Hiszen abba belehalt volna!
- Bele is halt - így az erdész. - Eltemettük. Az állomásfőnök lekapta a sapkáját, a fejét vakarta, és nagyon bután nézett az erdészre: - Hát akkor ez ki? - Ez is ő. Tudod, a kísértete. György nem is emlékezett rá, hogyan került haza. Nem akarta elhinni, hogy egy halottal beszélgetett. De hát ahányszor megjelent az a nő... mindig ugyanabban a kabátban, télen-nyáron... És az a hideg, ami jött belőle, akár a téli szél... És ahányszor itt volt, utána mindig meghalt valaki. Aholtak elé jött talán? Maga csalta át őket a másvilágra, vagy mi? Két év telt el. Györgynek kisfia született, mokány kis legény. Már járni kezdett. Az anyja egy napon orvoshoz ment Veszprémbe, a kicsi az apjával maradt. György szolgálatban volt, ám fél szemét a gyereken tartotta. Egyszer megszólalt a telefon, Devecserből hívták, bement hát.
A gyerek meg odakünn maradt. Ahogy beszélt, kifelé fordult. Egyszerre látott meg két dolgot. Jött egy vonat! Ilyenkor! Hisz nincs is a menetrendben! Amásik - a lány. Ott állt a szürke kabátjában, megint oly közel a sínekhez. És a kisfia...? Már a talpfákon ment, háttal a vonatnak. Györgyből kiszakadt a kiáltás, kivágta az ajtót és rohant... De a vonat gyorsabb volt. Ez a mozdony csak egy tehervagont húzott, talán éppen ezt közölték volna most vele a telefonban? Csak a kisfiát látta ott a mozdony előtt, a lelke egyetlen nagy rémület volt... A lány a sínek közé lépett. György rohant lélekszakadva, alig pár méterre volt tőlük. De az a fekete mozdony gyors volt, nagyon gyors... A lány felkapta a kisfiút és György felé dobta. A gyerek sikongva nevetett örömében, hogy repül. György elkapta a kicsit, érezte az elszáguldó mozdony szelét. Csak állt bénultan, szorította kisfiát, közben látta a lányt: ott állt még a sínek között, az arca most sem fordult a férfi felé. Olyan könnyed volt, olyan szelíd, mint akinek nincs veszítenivalója. A mozdony elrohant, a masiniszta húzta a gőzdudát, a fütty visszaverődött az állomás faláról meg a fákról.
György lassan leengedte lábához a gyereket. A tehervagon elcsattogott, a sínek között nem volt senki és semmi. Csak a legközelebbi fán kezdett fékevesztett dalba egy kicsiny madár.
This post was edited by Lacii on Jul 5 2014 12:31pm