Pözsóka
A kocsimban ültem, éppen eltöprengtem,
Mikor két kis furcsa fény tűnt fel előttem.
Autó közelgett, a szemközti sávban,
S éppen ott robbant le, ahol én is álltam.
Egy nő szállt ki belőle, kék miniszoknyában,
Hogy aztán mi történt, elmondom, sorjában.
Előre ballagott, a motorházhoz lépett,
S nem bírta kinyitni, ezért körbenézett.
Meglátta, hogy én is ott vagyok a téren,
Elindult hát felém, segítséget kérjen,
De ekkor egy őrült, veszett nagy iramban,
Piros sportkocsival tűnt fel a kanyarban,
Csak annyi időm volt, hogy kiugorhattam,
És a nőt előtte, magam alá kaptam!
Elzúgott mögöttünk az a csodajárgány,
S én, nővel alattam, feküdtem a járdán!
Sohase értettem meg a női szeszélyt,
Fel se fogta szegény, a bazi nagy veszélyt:
Azt, amit egy ilyen helyzet okozhat!
Ám sosem szerettem, ha ok nélkül pofoznak!
De aztán megbékélt, s szemembe tekintett,
Nagyon megigézett ám az a tekintet,
El is felejtettem a pofonjai nyomát,
Ahogy rám villantotta szeme reflektorát!
Oroszlánszeme volt, akár a kocsijának,
Utána néztünk, hát a kocsija bajának!
Míg a csomagtartóhoz szerszámért küldtem,
Én alá feküdtem, és szemügyre vettem,
Azok az alvázak és a futóművek…
Hogy is mondjam csak, tiszta remekművek!
És amíg kereste a vízpumpa fogóját,
Megcsodálhattam a szép kipufogóját!
Nem volt ez oly nehéz, a miniszoknyasátor
Alatt nem volt semmiféle katalizátor,
Mivel nem találtam alul semmi furcsát
Gondoltam, elkérem a kocsija kulcsát.
Viszont, hogy alóla kimászni akartam,
Emelőrudammal a kocsiba akadtam,
Mindkét kezem kellett, hogy oda lenyúljak,
És tornásznom kellett, hogy kiszabaduljak,
Miután már sikerült kikecmeregnem,
Műszaki vonalon kissé elmerengtem.
Mi lehet a hiba, mért nem megy a járgány?
De a lány elém állt feleletre várván,
Kérdezte, meghúznám-e, hátha beindulna?
S igézően bámult a vonóhorgomra!
Lehajolt hozzá, és marokra fogta,
Nézte, hogy erős-e, és megsimogatta,
Így aztán meghúztam elölről a lánykát,
De, bizony ettől se indult be a járgány!
Mondtam, most hátulról próbálom meg, hátha…
Megnyomtam, hiába! Vinné el a nátha!
Míg aztán kiderült, elfogyott a benzin,
Bennem meg újra csak összegyűlt az enzim!
Egészen az első benzinkútig toltam,
Mire odaértünk, már csupa víz voltam,
Beállítottuk a kúthoz autóját,
És megtapogathattam a lökhárítóját,
Lehajolt előttem, hogy ott a tankja néki,
És lazán hátraszólt, mondta, tele kéri!
Ott mozgott előttem a domború szépség,
S újra megvolt bennem a segítőkészség!
Minden dolgot szépen a helyére raktam:
A töltőcsöveket jól beakasztottam!
Jól elszórakoztam volna én még vele,
De kattanás jelezte, hogy a tankja tele,
Megpördült a leány, ott állt velem szembe,
A dupla légzsákja meredt a szemembe!
Majd belekapaszkodott a nadrágövembe,
És egy csókot lehelt a töltőcsövemre,
- Sosem felejtelek! Az én nevem P. Zsóka!
Mondta, és bevágta magát a kicsi Peugeot-ba.
Elporzott kocsiján ki az országútra,
Vagy tovább tankolni még egy másik kútra?
Én, pedig ott álltam tovább is meredten,
És a mellettem megálló járőrre meredtem.
Azt kérdi a rendőr, hogy erő, egészség,
De mi ez a sliccemből kiálló merészség?
Aztán cédulát írt gyorsan, ’szom azt a…
S felakasztotta rám, akár egy fogasra.
Levettem a papírt, sírjak, vagy nevessek?
Közbotrányokozás! Húszezret fizessek!
Aztán kilőtt kuckójából ezerrel a kutas,
Hogy fizetés nélkül lépett le egy utas!
-Vele voltam? - kérdi, a rendőr bólintott,
Így legombolt tőlem tízezer forintot!
Kifizettem azt is, üres lett a tárca,
(azon gondolkodtam, volt e nála bárca?)
Aztán elindultam szépen visszafelé,
S már nem csak orrom lógott a föld felé!
Visszagondolva, amiket elkövettem,
Ballagtam, s magamon nagyokat nevettem!
Vígan kacarásztam, sőt még fütyörésztem,
De kocsimhoz lépve földbe gyökereztem!
A bezárt ajtón át a kulcsomat láttam,
Vagyis, magamat a kocsimból kizártam!
Nohát, ez már sok volt, verje meg az Isten!
Mit kezdjek magammal kocsi nélkül itten?
Mérgemben így szóltam: Jól jegyezzed azt meg!
Én sem felejtelek el P. Zsóka! Bazdmeg!