Egyik BR közben pattant ki az ötlet a fejemből, mi lenne, ha csinálnék egy kisebb statisztikát, mennyi XP-t is kapok runonként? Sajnos kicsit későn jött az isteni szikra, ezért csak lvl 94-től vannak adataim.
A teszt körülményei:- csak én és kettő (illetve három) mule volt a game-ben
- minimum 3 tesztrunt csináltam mindig
- 10-es annival kaptam az eredményeket, sem ES-t, sem Ondalt nem használtam
- csak a minionok és Baal által kapott XP-t számoltam, Throne takarítása nincs benne
- két mule esetén mindkét karival kiléptem Baal előtt, három mule-nál az egyik bent maradt, mert ekkor két karival jöttem egy acc-ról és ha mindkettővel kiléptem volna, akkor az egyik automatikusan "Lost Connection to Battle.net."
- lvl 96-nál láthattok egy kb. 44k-s többletet pluszban, amit még hozzá kell adni az alap eredményhez, ez abból adódott, hogy ekkor megint jött egy isteni szikra -természetesen megint túl későn
-, mi lenne ha csak az után lépnék ki a mule karikkal, miután bementem Baalhoz?
- lvl 97-nél és 98-nál már úgy csináltam a teszteket, hogy csak azután léptem ki a mule-kkal, hogy bementem Baalhoz, bár nem írtam fel, de lvl 97-nél nagyjából +13k-ra apadt ez a többlet, lvl98-on már lustaságból nem néztem meg, de szerintem maximum 1-2000 lehet az eltérés
- az értékekben lehetnek +/- 2-3 XP-s eltérések, az okát nem tudom, valamiért néha előfordult
Összehasonlításképp alulra beraktam egy képet 8 személyes BR-eredményekről, több ember profiljában láttam JSP-n.
lvl94 - 2 mule881.710 xp/run
lvl94 - 3 mule1.125.314 xp/run
lvl95 - 2 mule522.333 xp/run
lvl95 - 3 mule670.489 xp/run
lvl96 - 2 mule281.578 xp/run + ~44k
lvl96 - 3 mule364.980 xp/run + ~44k
lvl97 - 2 mule163.409 xp/run
lvl97 - 3 mule186.631 xp/run
lvl98 - 2 mule68.603 xp/run
lvl98 - 3 mule72.391 xp/run
Lehetne róla szó, hogy ezt a topicot kivételesen nem kúrja szét senki?